Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Máté 13:18-23.

»Miért mondjátok pedig nekem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, amiket mondok?« (Lukács ev. 6:46).

Az uram házunk egyik szobáját festette, s néhol összecsepegtette a padlót. Valamelyik nap észrevettem a pecséteket, és bosszús lettem miattuk.

Aztán teltek a napok sőt néhány hónap is elszaladt. Akkor hirtelen újra megláttam a foltokat, mintha csak tegnap estek volna. Ott éktelenkedtek, mert sem az uram, sem én nem takarítottuk fel.

Erről saját életem foltjaira gondoltam. Eltüntettem-e őket? Mikor elfogadtam Krisztust, fájtak a bűneim, s tudtam, hogy Isten segítsége nélkül nem változtathatom meg az életemet. Mégsem tettem semmit. Isten segítségével se takarítottam el bűneim foltjait. Megvallottam, s aztán Istenre hagytam egészen.

Arra tanította a padlóra ejtett festékfolt, hogy üdvösségünkért magunknak is dolgozni kell.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Atyánk, bocsásd meg tétlenségünket és önelégült mivoltunkat. Ezek vakítanak meg, hogy ne lássuk bűneinket, s tesznek látókká mások hibáira nézve. Te irgalmas Atya vagy, s nem feddőzöl szüntelen; bocsáss meg nekünk, és segíts meg kegyelmeddel, hogy ebben az életben szolgáljunk Neked, tegyük a Te akaratodat. Egyetlen Fiad drága nevében kérünk. Ámen.

— Krisztus sokkal inkább saját bűneink megbánására ösztönöz, mint mások hibáinak a felhánytorgatására. —

Mary Agnes Johnston (Ausztrállá)

SZERDA, FEBRUÁR 19.

52