Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-01-01 / 1. szám

HÉTFŐ, FEBRUÁR 17.

Olvassuk: Lukács 6:37-42.

»Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok, megbocsássatok, és néktek is megbocsáttatik«. (Lukács 6:37).

A Lélektan figyelmezteti bennünket a saját magunkkal való túlzott foglalkozás veszélyeire. Rendszerint az a szokása az embernek, hogy amikor saját magát boncolgatja, elfelejtkezik a saját hibáinak vizsgálatáról. Nem látja meg azokat a vétkeket, amelyek miatt nekünk keresztyéneknek szégyenkeznünk kellene.

Bizony, amikor nem akarjuk felismerni a magunk hibáit, akkor az a szokásunk, hogy másokban keressük azokat. Mint Hadfield J. A írja: »Nevezzük néven ismeretlen bűneinket és ugyanazokat a vétkeket utáljuk másokban is, amelyekhez titkosan össze vagyunk kapcsolódva«.

Sokaknak az a szokása, hogy másokkal hasonlítják össze magukat. De mikor Krisztushoz hasonlítjuk magungat, akkor mi is csak ennyit mondhatunk, mint Péter: »Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram«.

Ha Krisztus szeretetében akarunk növekedni, akkor szükséges az időnkénti önvizsgálat. (Önkritika).

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Istenünk! Add nekünk a Te erődet, amellyel szembe tudunk nézni azokkal a nehézségekkel, amelyek otthonunkban és munkahelyünkön várnak reánk. Erősíts meg, hogy ellene állhassunk bűneinknek. Tégy hasonlóvá Szent Fiadhoz, akinek nevében kérünk. Ámen.

— A méltatlanságunk felismerése a legfőbb alapja annak, hogy Krisztus szeretetében növekedjünk. —

Northridge W. L. (Northern Ireland)

50