Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1964-01-01 / 1. szám
KEDD, JANUÁR 28. Olvassuk: Efézus 4:11-24. »Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekután pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat«. (I. Kor. 13:11). Minden kisfiú azt szeretné, hogy már felnőtt legyen! Alig várja, hogy eljöjjön az idő, mikor az emberek úgy fognak ránézni, mint egy komoly, felelősségteljes egyénre: egy férfira. Természetesen a legtöbb kisfiú azt képzeli, hogy bizonyos év elteltével, miután bizonyos magasságot és súlyt elért, akkor férfivá lesz. Pedig ez nem úgy van! Sokszor olvassunk a történelem lapjain olyan tragikus sorsú emberekről, akik felnőtt ember létükre nem voltak igazán felnőtt férfiak. A világon a legtöbb bajt az okozza, hogy felnőttek nem tudnak felnőtt módra viselkedni. Ezért mindnyájunknak szüksége van arra, hogy valamihez hozzá tudja mérni magát és meglássa, hogy az érettségnek milyen fokát érte már el. Erre a Biblia kitűnően alkalmas. Ugyanis mikor Isten Igéjét olvassuk, minduntalan szemünk elé kerül olyan irányadó mérték, melyekkel magunkat összehasonlíthatjuk, és melyek mindnyájunknak ezt mondják: »Nőjetek fel! Legyetek férfiak! Legyetek erősek!« IMÁDKOZZUNK: Urunk, aki Krisztus által kijelentetted nekünk, milyen a Te mértéked szerint való érett férfiúság, engedd meg, hogy az Ő nyomdokán haladva, Krisztus annyira foglyul ejtsen bennünket, hogy minél inkább Hozzá akarjunk hasonlóak lenni. Az Ő nevében, Ámen. Palmer W. Everett (Washington) 30