Csendes Percek, 1964 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1964-03-01 / 2. szám

Olvassuk: I. Korintus 2:1—9. »Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje.« (I. Kor 1:18.) Ez a szó »kórház« két különböző benyomást vált ki. Az orvos, az ápolónő részére: az egészség helyreállí­tásának helye. Míg más ember a kórház említésére azon­nal a megbetegedésre gondol. Jézus Krisztus keresztjével is így vagyunk. Lelki­­állapotunktól függ, hogyan érzünk, gondolkodunk róla. Lehetnek testileg egészségesek, jó anyagi körül­mények között élők, sőt templomos emberek, jó adako­zók, mégis mikor a keresztről való beszédet hallják, megbotránkoznak s szeretnék ha szó sem esne róla a templomban. A kegyelem alatt élő ember számára pedig Istennek ereje, mert a kereszt beszél az ember bűnéről, erőtlen­ségéről, de ugyanakkor Jézus Krisztusnak a mi bűneink­ért, erőtelenségeinkért hozott tökéletes áldozatáról és elégtételéről. A megváltottak számára a kereszt: erő és reménység. IMÁDKOZZUNK: Örökkévaló Isten, adj nekem hi­tet a keresztről való beszéd befogadására, hogy az a Te erőd lehessen bennem az örökéletre. Jézusért kérlek, Ámen. — A kereszt azt jelenti, hogy Isten szeretete a sö­tétségből világosságra hoz minket. — Fred B. Shelnutt (Georgia) PÉNTEK, ÁPRILIS 10. 48

Next

/
Thumbnails
Contents