Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, MÁRCIUS 17

Olvassuk: János I. levele 2:4—12.

»Én, én vagyok Aki eltörlöm álnokságaidat, önmagámért, és bűneidről nem emlékezem meg!«

(Ézsaiás 43:25).

Lacika odakint gyúrta a hógolyókat. Önfeledt kacagással sikongatott. Egészen behallatszott a konyhába. Édesapja ott állt az ajtónál, elgondolkodva tömögette a pipáját. Milyen szép is ez a téli világ.

»De nézz csak oda, Anyja! Hát nem a szomszéd ablakát célozgatja az a kölyök!« — ocsúdott fel hirtelen. Még a báránysapkát is hátrataszította a homlokán. És ahogy már éppen nyitotta volna az ajtót — egy nagy reccsenés, és üvegcserepek hullottak a hóba.

Amikor a nadrágszíj már elvégezte a dolgát, akkor aztán nagy csend lett. Csak a hálószobából lehetett sírást hallani.

»Ebadta kölyke! Nem szívesen vertem meg, hiszen egyetlen gyerököm. Ha szeretem is, de nem lehetett máskép.«

Vacsora után Lacikának szavát sem lehetett venni. Megbánta nagyon a tettét. S amikor a kilencet elkongatta a templomharang, az édesapja feléj ehajolt a kis alvó orcának, és megcsókolta azt.

Ilyen az Isten szeretete is. Eltörli álnokságainkat. Bűnbánatunk után minket is atyai csókjával fogad. Mert szeret . • .

IMÁDKOZZUNK: Édes Atyánk, mint az előbb említett Lacika, mi is büntetést érdemelünk. Bűn és kárhozat súlya nyomja szívünket! De köszönjük, hogy Jézus szenvedte el azt, amit Mi érdemeltünk meg. Köszönjük az Úr Jézus által. Ámen.

— Szerető kezével váltságot készített Isten Jézusban. _ Dorman F. János (New Jersey)

19