Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, JANUÁR 4.

Olvassuk: Zsoltárok 61.

»(A mi atyáink) mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket: e kőszikla pedig Krisztus volt.« (I. Kor. 10:4.)

Szeretem a hegyeket mászni: felséges távlatok nyílnak, beszédes csend ölel körül, és a tiszta levegőn varázslatosabban zúgnak még a fák is. Egy kirándulás alkalmával azonban megtapasztaltam, hogy van veszedelme is a hegymászásnak: perzselő napsütés után hirtelen beborult az ég, félelmetes erejű szél támadt és viharba kerültem. Ekkor eszembe jutott a nagy sziklatömb a közelben; még idejében elértem, a sziklatömb tövében védelemre leltem.

Azóta sokszor jutott eszembe az ige: »E Kőszikla pedig Krisztus volt.« Pusztába vándorló népnek a szikla jelentett menedéket, oltalmat, megtartást, életet, mint nekem. Krisztus ma is Kőszikla: amikor zúg körülöttünk és bennünk az élet viharja, amikor úgy érezzük, hogy belepusztulunk védtelen voltunk kísértéseibe, a mi Meg. váltónk újból errőforrás, rejtek és győzelem.

Ó bár ilyen kősziklává tudnánk lenni mi is mások számára Isten kegyelméből, hogy beteljesednék bennünk Ésaiás jövendölése: »Olyan lesz mindegyik, mint a rejtek a szél ellen, mint oltalom zivatar ellen, mint patakok száraz vidéken, mint nagy kőszál árnyéka« . . .

IMÁDKOZZUNK: Legyen dicséret és dicsőség Néked, Mennyei Édesatyánk, hogy a Krisztus Jézusban mindennel megajándékoztál bennünket, ami az életre és kegyességre szükséges: adtál testi lelki eledelt, oltalmat, szeretetet, bűnbocsánatot, üdvösséget. Ámen.

— Krisztus az én kősziklám: ma és mindörökké! —

Stephens R. Ruth (Arkansas)

6