Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-05-01 / 3. szám

KEDD, MÁJUS 21. Olvassuk: Efézusi levél 1:15-23. »Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nékünk, kik megtartatunk, Istennek ereje«. (I. Korinthus 1:18). Kelet-Ázsiában utaztunk és egy kis faluban száll­tunk meg. Meghallottuk, hogy a faluban valamikor egy misszionárius munkálkodott. Különösen két testvér mu­tatott nagy érdeklődést az evangélium iránt, akik meg is tértek és az életükkel próbálták megmutatni Krisztus­hoz való szeretetüket. A misszionárius rövidesen meghalt, de a két testvér hűségesen kitartott a Biblia mellett. Ahogy naponta ol­vasták a Bibliát, úgy vezérelte az Isten Lelke őket annak megértésében. Az írásban megtalálták Jézust is, aki az­után befolyásolta mindennapi életüket is. A két testvér mindent elmondott a faluban levőknek, amit a Szent írásban olvastak. Bizonyságtételük által mások is ke­resztyénekké lettek. A Szent Lélek másokban is fel­élesztette az Úr Jézus Krisztusban való hitet. Ma ez a falu tiszta, gondozott, az emberek pedig boldogok . . . Mert az evangéliumnak van ereje arra, hogy az em­bereket mássá és bűntől szabaddá tegye. IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk! Valahány­szor a Bibliát olvasom, add, hogy annak szavait meg­értsem, és Lelkeddel adj erőt egy új élet elkezdésére. Földi életem sokszor sötét napjaiban legyen a Te Igéd fény és útmutatás, hogy el ne tévesszem a lelkem üd­vösségére vezető utat. Segíts arra is, hogy bizonyságté­telemmel másokat is elvezethessek Krisztushoz. Ámen. — »Nékem az élet Krisztus«. — Schubert H. Magdaléna (Pennsylvania) 23

Next

/
Thumbnails
Contents