Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-03-01 / 2. szám

VASÁRNAP, ÁPRILIS 28.

Olvassuk: Csel. 5:23-42-»Mindennap a templomban és házanként nem szűnnek meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.« (Csel. 5:42.)

Az első világháborúban a legnagyobb bátorság nem abban nyilvánult meg, hogy — rávetjük magunkat az ellenségre —, vagy hogy —átcsúszunk a zárótüzön —, sem nem — megerősített őrség lerohanásában —, vagy éppen a — kiirtásában.

Szerintem a legnagyobb bátorságot azok mutatták meg, akik sebesülés, meg a kórházi és üdülőhelyeken nyert felépülés után visszatértek a lövészárokba. Mintha csak azt mondták volna: El vagyok szánva, visszatérni a földi pokolba. Tudták — mire lehetnek elkészülve — és mégis mentek-Péter és János is ezzel a bátorsággal voltak eltelve, hogy bizonyságot tegyenek Urukról. Még fülükben zsongott a fenyegetés, válluk sajgott az ütésektől, ostorozástól vérző háttal tértek vissza arra a helyre, ahol lefogták őket. S csinálták újra ugyanazt, amitől őket eltiltották.

Ez a rettenthetetlen bizonyságtevés volt az, amivel épült az egyház és terjedt Krisztus királysága.

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük Neked, Urunk, az ősgyülekezet bátor és hithű tanubizonyságtételét. Kérünk, had kapjuk mi, mai híveid, a Lelkét annak a megrettenést nem ismerő bátorságnak, mit mi is, akárcsak ők, Krisztus iskolájában tanulhatunk meg; az Ő nevében kérünk. Ámen— Az Istenét ismerő nép áll meg szilárdan és cselekszik. — (Dán. 11:32.)

Frederic T. Cleverdon (Australia)

61