Csendes Percek, 1963 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1963-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 10.

Olvassuk: Máté 8:23—27.

»Uram ments meg minket, mert elveszünk.« Máté 8:25.)

Egy nyári reggelen elhatároztuk, hogy kirándulunk a tengerpartra és ott töltjük el a napot. Fürdés közben széjj eltekintve, arra lettem figyelmes, hogy kicsi fiúnk, — aki még nem tudott úszni — a légpárnákon túl messze besodródott a tengeren. Rémülten kapálódzott a párnán. Kiáltottam neki, hogy ne mozogjon. Rögtön kiúsztam hozzá, végigfektettem a párnán és magam előtt taszítva, visszaúsztam vele a partra.

Sokszor történik velünk ehhez hasonló az élet tengerén is. Sokszor megyünk a magunk útján, Isten akarata ellen. Aztán megrémülünk, ha olykor felismerjük, hogy milyen távol vagyunk Tőle. Rádöbbenünk arra, hogy a magunk erejéből képtelenek vagyunk visszatérni Istenhez.

Amikor tehetetlenségünket felismerjük, észreveszszük azt is, hogy Isten mégis őrködik felettünk. Az Ő kegyelme menti meg lelkünket, Jézus Krisztus a mi Megváltónk által. Aki arra hív fel szüntelenül, hogy bízzunk Őbenne.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, köszönetét mondunk Neked, a Te őrködő szere tétedért. Kérünk bocsásd meg, hogy engedetlenek és hanyagok voltunk a Te parancsolataid iránt. Adj nekünk erőt, hogy teljesítsük a Te akaratodadt. Köszönetét mondunk Neked, hogy Jézus Krisztus által megváltottál bennünket. Az Ő nevében imádkozunk. Ámen.

— Én az Istenhez kiáltok és az Úr megszabadít engem. —

Ame-Jacob Kristóf fersen (Svédország)

12