Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Olvassuk: 119. Zsoltár 9—16.

»Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.« (119. Zsoltár 11.)

Lelkipásztori munkámhoz tartozott, hogy egy idősebb nénit meglátogassak^ aki néhányadmagával a világítótoronyban lakott, Észak Írország partjain. Szegényke vak volt. Nem élvezhette a természet szépségeit, de a legnagyobb bánata az volt, hogy nem tudta a Bibliáját olvasni.

Amikor elsőizben nála voltam, ott ültünk a toronyban, magasan a hullámok felett, álmodozó orcával felém fordult és megjegyezte: »Mennyire örülök neki, hogy gyerek koromban sok bibliai verset kívülről megtanultam. Most legalább azoknak a verseknek szépen hasznát tudom venni!«

Mennyire igaza volt neki!

Erről aztán mindjárt ez a fenti bibliai vers jutott az eszembe: »Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.«

A Szentírást olvasni valóban nagy áldás. De azt kívülről megtanulni mégnagyobb áldás. Ki tudja, hátha valamikor el lesz véve tőlünk a Bibliánk, és csak annyi marad, amit kívülről megtanultunk.

IMÁDKOZZUNK: Taníts engem, Ur Jézusom, hogy a Te igazságodban járjak ma is. Adj kegyelmet, hogy a mai naptól kezdve szívembe rejthessem szent Igédet — szószerint is és lélek szerint is. Ámen.

— A Bibliát megvédeni? — nem szükséges! Szívünkbe rejteni? Égetően fontos! —

Holloway T. Henrik (Észak Irors

VASÁRNAP, JANUÁR 21.

23