Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-05-01 / 3. szám

»Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik miértünk, kimondhatatlan fohászkodásokkal.« Roma 8:26.)

Az ige két dolgot állít elénk. A magunk erőtlenségét, s a mi láthatatlan segítőnket.

A magunk erőtlenségének megismerése nem nehéz. Csak őszintén be kell néznünk a szívünkbe.

Erőtlenek vagyunk a beszédben, Krisztusról való bizonyságtételben. Könnyen tudunk beszélni bármiről, időjárásról, divatról, de igen erőtlenek vagyunk, ha Krisztusról kell szólani.

Erőtlenek vagyunk a lelkünk táplálásában. Akár milyen fekete legyen a kenyerünk, minden nap vágunk belőle; de az Ige kenyerét hányszor hagyjuk érintetlenül.

Erőtlenek vagyunk az imádkozásban. Sokszor még néhány percig sem tudunk kitartani az imádkozásban.

Erőtlenek vagyunk az Ige megcselekvésében. Amikor engedelmeskedni kellene Istennek, kiderül, hogy pont erre nincs erőnk.

Milyen jó, hogy van egy láthatatlan segítségünk. A Lélek. Ott van mellettünk, megnyitja ajkunkat szólásra, szemeinket a látásra, szívünket az imádságra, kezeinket cselekvésre.

IMÁDKOZZUNK: Isten élő Lelke jöjj Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át Szívem és szám. Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke jöjj ... Ámen.

— Istennek Szentlelke légy segítségül nekünk. —

E. A. (Magyarország)

KEDD, JUNIUS 12.

Olvassuk: Roma 8:23—34.

45