Csendes Percek, 1962 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1962-05-01 / 3. szám

KEDD, MÁJUS 15. Olvassuk: Márk 12:41—44. »Ez pedig (a szegény özvegy asszony) az ő szegény­ségéből, amije csak volt, mind beveté, az egész vagyo­nát.« (Márk 12:44.) Nem ismerjük a nevét ennek a szegény özvegy asszonynak. Amit a perselybe vetett, az is jelentékte­len lehetett. A világ szemében talán semmi. Jézus mégis például állítja elénk az asszonyt, adományát pedig min­dennél többre becsüli, mert »amije csak volt, mind be­veté.« A mi Urunk, aki nem a külsőt, hanem a belsőt nézi, megdicséri ennek az asszonynak szeretetét, hálá­ját, áldozatkészségét. Hogyan adunk mi? Szeretetből vagy kínos köteles­ségből? Hálás szívvel vagy önző célokból? Áldozatosan vagy csak amit muszáj? Ne felejtsük el, hogy Isten ma is azt vizsgálja, mi van a szívünkben, míg adakozunk. Egyszer egy festőt arra kértek, hogy fessen egy olyan templomot, amelyet a tagok elhanyagoltak. Vál­lalkozott reá. De nem egy olyan templomot festett, ame­lyet alig látogattak a tagok, vagy amelyik düledezett és javításokra szorult, hanem egy gyönyörű nagy kadet­­rálist festett: széles ablakok, faragott székek, telt so­rok, de a bejáratnál a perselyt beszőtte a pók. IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk, Te áldo­zatosan szerettél bennünket, amikor a keresztfára ad­tad érettünk a te egyszülött Fiadat, hogy mi el ne vesz­­szünk, hanem örök életet nyerjünk. Taníts azért bőke­zűen vetni, hogy bőven is arathassunk majd. A Jézus érdeméért. Ámen. — Adni lehet szeretet nélkül is, de szeretni nem lehet áldozat nélkül. — Ltuchsinger Kuth (Svájc) 17

Next

/
Thumbnails
Contents