Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Legyünk alázatosak

Kedd, február 3

Olvasd Ezékiel 2:1-5, vagy Lukács 14:7-11

“És monda nékem: Embernek fia! állj lábaidra, és szólok veled!” (Ezékiel 2:1.)

JMHLY nagy áldás bárki részére is meglátni az Isten dicsőségét és azután megalázni magát Isten előtt és tudomásul venni tőle való függőségünket.

Isten gyakran megaláz bennünket, mielőtt küldetést bízna ránk. Igen sokszor térdre hullajt, mielőtt felegyenesdtene. Mikor saját erőnknek fogytát érezzük, leginkább csak akkor vagyunk hajlandók elfogadni az Ő segítségét. Jó lenne, ha nemcsak gyengeségünkben, hanem mindenkor megaláznánk magunkat előtte.

Midőn Ezéikiel 'meglátta Isten dicsőségét, arcra esett előtte. Azonban Isten nem hagyta a porban. E/.ékiel mondja. “És lélek jőve énbelém, amint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt aki szól vala nékem.” (Ezékiel 2:2.) Azután alázatosan, éberen kész volt figyelni és engedelmeskedni, midőn megkapta a parancsot. “Embernek fia, küldelek ...” (Ezékiel 2:3.)

Ha az ember lelkileg gyenge, az az oka, hogy nem szentel elég időt az alázatosság gyakorlására. Senki sem tud haladni saját ereiéből, de Isten erejéből igen.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyánk, megalázzuk magunkat Te előtted, mert Te nélküled semmit sem tehetünk. Nem merünk elindulni, nem merünk beszélni, azért arra kérünk, hogy Lelked által hass át bennünket, hogy járhassunk igazságban és szóljuk a Te igédet. Szent Fiad nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Csak akkor tudtunk megállani az emberek előtt, ha Isten előtt térdet hajtunk. John A. Kells (Pakistan)

Napi bibliaolvasás — János 9:1-17