Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1959-07-01 / 4. szám

Mit mond Jézus Istenről “Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.” (Lukács ev. 12:32.) ÍZ Ur Jézus volt az, a!ki tudtul adta az emberiségnek, hogy Isten: szeretet. Ö mutatta meg, hogy Isten nem egy törzsnek, vagy népnek az Istene, hanem az egész emberiségé. Jézus személyében Isten jött közénk. Istennek az Ur Jézus Krisztusban kijelentett szeretető által tudunk csak megszabadulni a bűntől. Az Ur Jézus azt tanította, hogy Istennek gondja van úgy a teremtett világra, mint az egész emberiség életére. Ő mondotta: “Az éin Atyám munkálkodik” (Já­nos ev. 5:17). Milyen öröm tudni és látni azt, hogy Isten nemcsak megteremtette ezt a viliágat, hanem gondja is van az ég madaraira, a mező liliomaira és az emberiségre. Az Ur Jézus azt is tanította, hogy Isten gazdag és mindeniható és ő nekünk akarja adni az Ő országát és az ő szivének az csak örömöt okoz, ha ezt a szeretet ajándékot mi örömmel elfogadjuk. Adjunk hálát azért, hogy Isten oly tökéletesen ki­jelentette hozzánk való szeretetét az Ő szent Fiáiban, az Ur Jézus Krisztusban. IMÁDKOZZUNK: Mennyei édes Atyám! Olyan jó tudr.i azt, hogy Te neked reám, méltatlan gyermekedre is gondod van. Légy áldott azért, hogy Te már akkor, amikor még e világon sem voltam, úgy szerettél, hogy az Ur Jézus Krisztust adtad, aki érettem is meghalt a kereszten s nekem is megszerezte a váltságot. Add, hogy ezért egész életemben hálás legyek Néked. Hallgass meg Uram. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Jézusban a mindent tudó és szerető Istent ismerjük. Carolyn J. Avery (Arizona) Nani Bibliaolvasás — V. Mózes 31:1-15 Szerda, julius 8 Olvasd: Lukács ev. 12:27-32

Next

/
Thumbnails
Contents