Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1959-05-01 / 3. szám

Istenfélő emberek a Bibliában Szombat, június 27 Olvasd II. Korinthusbeliekhez 7:8-13 ‘‘Annakokáért megvigasztalódtunk a ti vigasztalástokon, de al inkább örültünk a Titus örömén, hogy az ő lelkét ti mind­in megnyugtattátok.” (II. Korinthusbeliek 7:13.) s.L másfélévi korinthusi tartózkodása alatt egyhá­zat alapított. Ml után eltávozott, néhány tanító jött akiknek majdnem sikerült, hogy hírnevét leront- Ez azt eredményezte, hogy amikor másodszor lá­tta meg a fcorintihusiakat, nem fogadták szívesen, iioruan és megalázva távozott, miután az egyház nyilvánosan vádoltatott. Efeziusból levelet irt, hogy igazolja apostola ágúi. ével elérte azt, amit jelenlétével nem sikerült el­­(. Meggyőzte a Korinthus,lakat a rosszról, amit ve­­ernben elkövettek. Amikor Pál értesült Titustól a Korinthusiak meg­­sáról, egészen ímegkönnyebült. Ismét irt, hogy meg­­tassa szeretett Korinthusiait arról, hogy irántuk bizalma igazoltatott. Örült, hogy megtérésük nem hiábavaló. Ezekben az eseményekben látjuk Pált, fáradhatatlant a szolgálatban, megtörve, de el nem tedve, örvendezve a reménységben gazdagon a szó­ién, bőuölködve a megbocsátásban és alázatosan Szelemben. OKOZZUNK: Mi Atyánk imádkozunk azért, hogy meg­egyen a Te néped között. Legyen a Te jelenléted és erőd mindazoknak a szolgálatán, akiket lelkészeknek, evangélis­­: és misszionáriusoknak hívtál el. Jézus Krisztus a mi által. Ámen. ZEN GONDOLKOZZUNK: V megbánás szomorúságát a megbékélés öröme követi. Donald E. Kohlstaedt, nevelő (Washington) íapi bibliaolvasás — Királyok II. Könyve 11-17, 12:8

Next

/
Thumbnails
Contents