Csendes Percek, 1959 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1959-03-01 / 2. szám

Krisztus az élet Ura “Hozsánna; áldott aki jő az Urnák nevében!” (Márk 11:93) M IDŐN Jézus Jeruzsálembe lépett, az ö Atyja aka­ratának engedelmeskedett. Megvádolta az elavult vallásos rendszert. Isten szavát hirdette egy olyan val­lásosság felett, amely lelki tartalomtól megüresedett és csupán pénzcsináló üzletté vált. Jézus próféta is volt. És nem csak egy időre, ha­nem minden időben. A templom, melyet megtisztítani jött, az az emberi szív. Isten lakóhelyévé tette ismét. Az emberiség engedetlenné lett Istennel szentben. Isten álltai neki adott életet megrontotta. Krisztus az Ő életét áldozta fel, váltságdíjat fizetett, engesztelő áldozatot mutatott be sokakért, hogy Istentől bocsánatot nyerjen számukra. Ez a tette teszi lehetővé, hogy mi Isten gyerme­keivé legyünk ismét és Isten a mi Atyánkká válljék. Krisztus Űr lett a mi életünkben, hogy a bűn és a halál ne uralkodjék rajtunk, ö a bűn és a halál felett győ­zedelmeskedett. Örvendezzünk, mert ez a győzelme adta vissza nekünk az óletet. IMÁDKOZZUNK: Oh Istenünk, aki elküldted a Te szent Fiadat emberi testbe, hogy meghaljon a mi bűneinkért, segély, hogy az ő halála által, mi újjá éledjünk. Segélj Urunk, hogy ő legyen a mi élő Urunk és Megváltónk. Az ő nevében kérünk hallgass meg. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: “Nem tudjátok é, hogy Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakozik bennetek?’” H. E. Moorhouse (Ontario) Szerda, április 1 Olvasd Márk. 11:15-19 Napi bibliaolvasás — János 3J. ;l-lj

Next

/
Thumbnails
Contents