Csendes Percek, 1958 (6. évfolyam, 31-36. szám)
1958-03-01 / 32. szám
Olvasd János 16:29-33. “E világon nyomoruságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” János 16:33. J\ ÉHÁNY évvel ezelőtt másodmagammal sétáltam Németországban, Nürnbergben. A vezető néhány történelmi nevezetességű épületet ismertetett meg velünk. Felhívta figyelmünket a hatalmas méretű St. • Sebald tempi omr'a. Az ajtó felett Krisztus szobra volt. "‘Megfigyelheti — mondta — hogy Krisztus úgy van ábrázolva, mint egy erős ember; ki van hangsúlyozva az ereje. Szeretünk úgy rágondolni, mint erős Megváltóra és mint erős tanítóra,., Ezen gondolkodva eszemibejutott, hogy Krisztus hatalma ma mindegyikünk számára elérhető, még olyan körülmények között is, ahol igen nehéz problémák várnak megoldásra és igen nehéz terheket kell cipelnünk. Azt Ígéri nekünk, hogy velünk lesz mind a világ végezetéig. Azt hagyja meg nekünk, hogy ne féljünk a megpróbáltatásoktól, mert Ő meggyőzte a világot. IMÁDSÁG Megköszönjük Neked Atyánk az erőt, amit felajánlottál nekünk Megváltónkban, a Jézus Krisztusban. Segits meg minket, hogy megnyithassuk sziveinket ez előtt a hatalom előtt, hogy sikeresen ellenállhassunk a kisértéseknek és kegyelmed által a győzteseknél is nagyobbakká válhassunk. Jézus drága nevében kérünk. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Milton C. Davis (Mexico) Krisztus megtartó hatalma MÁRCIUS 13, CSÜTÖRTÖK Napi bibliaolvasás — Zsolt 148:1-14