Csendes Percek, 1958 (6. évfolyam, 31-36. szám)
1958-07-01 / 34. szám
A krisztusi szeretet kovásza Csütörtök, július 31 Olvasd János 14:15-21 “Uj parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” János 13:34 YALAKI mondta, hogy az erények között a szeretet ismeretlen, -mert a szeretet az összes erények foglalata. Ennek az állításnak a jelentését megértjük akkor, ha tényként elfogjuk és aszerint cselekszünk, hogy “Isten szeretet.” Isten minidig a szeretete által juttatja kifejezésre nagy jóságát, •Krisztus, a tökéletes, olyan új parancsolatot adott nekünk, mely minden időben a legjelentősebb: Amint ő szeretett minket, nekünk is úgy kell szeretnünk egymást. Nagyon nehéz ez olyan világban, amely mind szövevényesebbé válik. Emberi gyengeségeinkkel miiképpen tudunk megfelelni a szeretet mértékének, amely az összes erények gyakorlására szólít fel? Krisztus további par'ancsnának megfelelően igyekszünk-e tökéletesek lenni, mint a mi mennyei Atyánk tökéletes? Krisztus segítségével az élet minden területén merészelhetünk tökéletesek lenni egymás iránt való szeretetünk gondolatában, cselekedetében és kifejeződésében. Ekkor nagy örömünkre és boldogságunkra felfedezzük, hogy része vagyunk annak a kovásznak, mely érleli a keresztyén szeretetet. IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk, vágyunk arra, hogy úgy szeressünk téged, amint kellene és szeressük egymís1, amint Krisztus, a te fiad tanította és példázta. Az erő és szeretet adománya legyen bennünk amint arra törekszünk, hogy e vágyunkat betöltsük; az Ur Krisztus által. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: Ma megpróbálok másokat úgy szeretni, amint engem szeret Krisztus. Harry W. Schuh (Maryland) Napi bibliaolvasás: Cselekedetek könyve 5:17-42