Csendes Percek, 1958 (6. évfolyam, 31-36. szám)
1958-07-01 / 34. szám
Zsoltárok a Bibliában Szombat, julius 19 Olvasd: Jelenések könyve 7:9-17 “Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé.” Jelenések 7:10 HflLYEN drága és sokatmondó a Jelenések Könyvében az a kép, mely a nagy sokaságot ábrázolja. Azokat, akik a nagy nyomorúságból jöttek, de akiket Krisztus megváltott. Hála- és öröméneket énekelnek Isten trónja előtt. Ez az, ének már a földlön kezdődik és a mennyiben csak folytatódik azoknál, akik hit által megtalálták és elfogadták az Ur Jézus Krisztus megváltó kegyelmét Miikor Édesapám befejezte prédikációit, Édesanyám gyakran énekelt egy-egy hozsannát. Egyik kedvelt éneke “Fenn a mennyben éneklés van” kezdetű volt. Ez az ének elmondja, miként dicsérik az angyalok Istent a mennyiben, s aztán csendben vannak és hallgatják, amint a földről fölhalilatszik a megváltottak éneke. A Krisztus általi megváltás öröme a miénk is lehet. Ez életünk legcsodálatosabb élménye: mikor személy szerint megtapasztaljuk, hogy Krisztus által bűnbocsánatiunk van, és hogy Isten kegyelmébe fogadott mindörökre. Ez az élmény dicsérő és magasztaló énekekben nyilvánul meg — énekben, mely hivő szivekben szüntelenül zeng, nagyon gyakran pedig az ajkakon is. IMÁDKOZZUNK: Oh Isten, Ki az Ur Jézus Kris.tus vére által megváltottál minket, köszönjük ezt a megváltást. Fogadd kegyelmesen, amit énekünkkel és életünkkel magasztalunk Téged ma és mindörökké. Jézus Krisztus, a Te egyszülött Fiad és a mi Megváltónk által. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: A megváltás történetén örvendezik ég és föld. Brodhead Károly Dániel (Pennsylvania) Napi bibliaolvasás: János 2:1-25