Csendes Percek, 1957 (5. évfolyam, 25-30. szám)

1957-03-01 / 26. szám

SZERDA, ÁPRILIS 24.

OLVASD: I. Korinthusi levél 15:51-58.

“Halál, hol a te fullánkod! Pokol! hol a te diadalmad?” I. Kor. 15:55.

'JIZÉNKÉT éves voltam, mikor édesanyám meghalt. Ő nem halt meg igazán. Halála nem tökéletes megsemmisülés volt. Hallottam, hogy azt mondta: “Mindig arra kértem Istent, engedjen addig élnem, mig öt fiam felnő. De ha az az Ö akarata, hogy most magához vegyen, kész vagyok az elmenetelre.” Mintha csak a vízpartra sétált volna le, hogy az örök házába való átvitelére várjon. Azt kérdezte: “Hát miért nem szakad már el az ezüstkötél és miért nem törik már bele a kerék a kútba?” (iP.réd. 12:8.)

Mikor azt látjuk, hogy valaki, akit szivünk szeret, ilyen lélekkel néz a halállal szemben, az Ige szavai új értelmet nyernek. Megelevenednek. “Hal J, hol a te fu - lá .kod? Pokol, hol a le diadalmad?”

Annak a számára, aki életét Isten akarata szerint éli, a halálnak nincs fullánkja; és az ilyen ember halálában nincs a sírnak diadala. Sőt inkább: a halál válik amaz egyetlen nyitott kapuvá, amely ama “sok lakóhelyibe vezet, amelyeket Jézus készít a Benne hívőknek. Megváltónk és Mesterünk éppen azért ment előre. (Ján. 14:2-3.)

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, mi Atyánk, ajándékozz meg azzal a vággyal, hogy e vi'ágban való szolgálatunkkal segítő eszközeid lehessünk az eföldi élet megszentelésében. Áldj meg, hogy “erősen álljunk, mozdi hatatlanul, buzgolkodván az Urnák dolgában.” Végezetre pedig vigy át a Veled való örök lakozás színhelyére. Megváltónk érdeméért kérünk. Ámen.

Menard T. Vilmos (Kalifornia)