Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)

1955-01-01 / 12. szám

FEBRUÁR 6.

“Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” Zsolt. 133:1. Olvasd: Zsolt. 133, vagy Lukács 6:27-36.

]\EM csak tisztelettel, hanem gyakran mélységes áhítattal telik meg szivünk, amikor arról a hatalmas ságról és dicsőségről elmélkedünk, amely az Isten Fiának tulajdonittatott — “hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévaló atyának, békesség fejedelmének!” (Ésaiás 9:6.) Azért teljesen i!lő, hogy alázatos lelkülettel járuljunk elébe.

Azonban, az Ő szomszédai, az ő saját városában, nem tudták őt ilyennek felismerni. “Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját?” (Ján. 6:42.) Lehet, hogy nagyobb készséggel fogadták volna Öt, ha valamelyik távolabbi városból jött volna hozzájuk.

Milyen érzülettel vagyunk mi szomszédaink iránt: az ácsmesterek és pásztorok, a borivók és nagyevők, más nemzetiségűek és fajbeliek iránt? Nem ok nélkül való volt az, hogy az embernek Fia — a Mester kedvenc kifejezése Önmagáról — arra biztatott bennünket, hogy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat, mert mindnyájan isten alkotása és gyermeke vagyunk. Tehát, amikor felebarátainkat szeretjük — még a legkisebbet is közülük — mint önmagunkat, akkor testvéri szeretetet gyakorolunk és valóban szeretjük magát az Istent.

IMÁDKOZZUNK!

Édes Atyánk, segíts minket úgy szeretni Téged, amint kell. Lássunk meg Téged a mi felebarátainkban és tanuljunk meg Téged szolgálni ö általuk. Amint Fiad kedves volt Te előtted, legyen ö kedves mi előttünk is. Az ö drága nevében imádkozunk. Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

A világbéke az egyének szivében kezdődik.

Port Clinton János (Iran)