Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)

1955-01-01 / 12. szám

JANUÁR 2 5.

“Szóla továbbá nékem az Ur, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én.” Jer. 1:11. Olvasd: Jer. 31:31-35, vagy Rom. 8:22-28.

p ÉBRUÁRBAN azt vettük észre, hogy a hátsó udvarban egy körtefa virágzani kezdett. Pár nap múlva olyan fehér volt, mintha hó borította volna. A többi fa még mind csupasz volt, mig a körtefa tele volt virággal. Ez volt a biztos jele annak, hogy a tavasz már nincs messze.

Palesztinában a mandulafa az első, amely virágzik tavasszal. Jeremiásnak szolgálata kezdetén adta Isten a virágzó mandulafa látomását. Annak a jele volt ez Jeremiás számára, hogy Isten nenr hagyta ei teremtményét. A tavasz vissza fog térni és szinpompába fogja borítani a most sivár földet. Isten ezzel akarta emlékeztetni Jeremiást arra, hogy nem nem hagyta el az emberiséget. Ebből a tudatból mentett Jeremiás bátorságot és erőt.

Minket is segítsen az a tudat, hogy Isten dolgozik e világban azon, hogy eljöjjön az igazságosságnak, a jogosságnak és a szeretetnek a tavasza. A mi akaratunk erős lesz, ha tudjuk, hogy a mi Mennyei Atyánk dolgozik ezen.

IMÁDKOZZUNK!

Köszönjük Neked, mi Atyánk, hogy nem hagysz magunkra minket munkáinkban. Erőt ad nekünk az a tudat, hogy Te véghez viszed a Te akaratodat és Igédet. Jézus nevében, aki igy tanított minket imádkozni: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ... Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

“Ez a világ az én Atyámé ... Az én Atyám mindezidelg munkálkodik.” (Ján. 5:17.)

Ramsey Gilbert (Georgia)