Csendes Percek, 1955 (3. évfolyam, 12-17. szám)
1955-01-01 / 12. szám
“Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül.” I. Tim. 2:8. Olvasd: I. Tim. 2:1-8. MISSZIÓI állomáson felhangzott a “Közelebb Hozzád Uram, Mind közelebb” c. ének dallama és át csengett a szembelevő hegyekre is. Ócska vasdarabokat, eldobott acél darabokat gyűjtöttek össze és úgy kötötték egymásmellé, hogy a hangjuk egy gyönyörű harangjátékot adott ki, ha zeneértő ütötte meg az egymásmellé kötött vas és acél darabokat. 'Mindennap egy zeneértő játszott rajta és játékával imádságra hívta a tanítókat, tanulókat, az intézet munkásait, akik a házban, mezőn vagy az úton dolgoztak, tanultak vagy játszottak. Ők együtt énekeltek a bennszülöttek nyelvén az Istennel való közelség öröm énekeit. Ők nagyon jól tudták, hogy amikor közelebb megyünk Istenhez, akkor egymással is közelebb kerülünk Ők tudták, hogy az egész világnak szüksége van arra a közösségre, amit már az igaz keresztyének élveznek Krisztus által. Ők ott a missziói állomáson reádöbbentek arra, hogy az ő esteli harangjátékuk a módja kinyilatkoztatni Krisztushoz való tartozásukat és közelségüket, vagyis az imádság által kapjuk azokat az erőket, amelyek összekötnek minket és közelebb kerülünk Istenhez s csak imádság által szolgálhatjuk világunkat. IMÁDKOZZUNK! Atyánk, Add, hogy naponként emlékezzünk meg testvéreinkről. amikor imádságainkkal Elibéd járulunk. Bocsásd meg nekünk, ami hanyagságunkat és azt, hogy darabokra törtük egyházadat. Köszönjük Néked, hogy amikor Tehozzád közeledünk, akkor közelebb érezzük magunkat a Te nagy családodhoz, az egész keresztyén világhoz. Tedd valósággá számunkra az imaközösséget ezen a napon is. Jézus nevében kérünk. Ámen. MA EZEN GONDOLKOZZUNK: “A? embernek mindig kell imádkozni.” Booth Newell (Belga Kongó) JANUÁR 8 .