Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-01-01 / 1. szám

“Egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.’’ Ján. 9:25. £ SZÁZAD elején, az atyám átkelte az óceánt, hogy egy holland gyülekezetét szolgáljon mint lelkipásztor Uj Jersey-ben. Egy szép napon, a zsúfolt alsó-fedélzeten olvasgatta a Bibliáját. Egyszerre, észvett egy másik em­bert, aki szintén a Bibliát olvasta. A Bibliák különböző nyelven voltak Írva. Mindketten, Bibliával a kezükben, kezet szorítottak egymással. Mindketten, egyszerre ejtet­ték ki Jézus nevét, különböző kiejtéssel. Ezt a nevet mind a ketten megértették. Valóban, magabiztos emberek vol­tak abban, hogy úgy az Igével, mint az Igének Urával, szószorosan egybetartoznak. “Bár csak én is ilyen biztos lehetnék.” Napjainkban, beh sok ember sóhajtozza ezt. Epedve vágyódnak azért ami biztos. Egyesek azt mondják, hogy nincs gyógyír erre a vágyódásra. Ezzel szemben, a vak ember akinek megjött a szemevilága biztos volt. Ennek a vaknak az életében, maga Jézus tette a különbséget — még pedig határozott különbséget, a biztos és bizonytalan között. Először csu­pán egyet tudott, később többet is tanult. Azonban, amit legelőször tudott meg, az lett az alapja mindennek. Bi­zonyos volt abban amit Jézus tett érette. Nekünk is bizonyoságunk lehet. Ha engedjük, hogy megérintsen bennünket. Oh Atyánk, Te végső bizonysága életünknek és szeretetünknek, segíts bennünket, hogy bizonyságot szolgáljunk másoknak, hogy ők is bizonyságot nyerjenek Rólad, Használj bennünket arra, hogy má­sokat is meggyőzhessünk a Te bizonyságodról és, hogy Te Veled egy közösségben lehessünk, Jézus Krisztus a mi Urunk által. ÁMEN. FEBRUÁR 17. Olvasd : Ján. 9:18-25. Versteeg M. János (Ohio).

Next

/
Thumbnails
Contents