Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-11-01 / 6. szám

a megnyitás a mi feladatunk. Amíg meg nem nyitom előtte az. ajtót, addig kívül áll életemen. Az én adventéin tellát azt jelenti, hogy a hozzám is elérkezett Megváltó áldásaiban csak úgy részesülök, ha megnyitom előtte az ajiót, hogy bejöhessen hozzám. Mikor nyílik ki szivem ajtaja az Ur előtt? Akkor, ha meghallja az Ö szavát belső emberem. Kegyelem az, ha tudatossá lesz előttem, hogy az én Uram szól hozzám, óh boldog pillanat, mikor felujjongó szivem örömének válasza az ajtó megnyitása lesz! Bejön hozzám és közösségre lép velem: “Vele vacsorátok és Ő énvelem!” Azért-említi, a vacsorát az Ur, mert a vacsora a legmeghittebb a napi étkezések alkalmai között. A napi munka terhe ilyenkor rendszerint mögöttünk van már; nyugodtan ülünk asztalunknál. Boldog vagyok, ha közösségben lehetek Jézussal, ki letelepszik mellém, hogy megossza velein az élet gondjait. Elmondhatok neki mindent és ő felelhet nekem, hallom a szavát, mert reá figyelek. Tanácsával igazit engem és azután majd az ő dicsőségébe fogad be engem.*

Mondd, kedves lélek, befogadtad-e már a te Uradat és közösségre léptél-e már vele? Igen komoly kérdések ezek. Üdvösséged függ ennek megoldásától. A személyes Megváltóval való közösség nélkül nincs keresztyén élet. Vannak emberek, kik egy életen át várják az Ő jövetelét, mert sohasem vették komolyan a gondolatot, hogy csak egy lépés köztük és Jézus Krisztus között: az Ur szivük ajtaja előtt áll, csak a megnyitás késedelmén múlik, hogy még eddig nem léphetett be az életükbe. El a habozással, az ellenállással: nem tudod, nem jár-e le hamar kegyelmi időd. A ma a tied, ki kezeskedik a holnap felől. “Ma, ha az Urnák szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti sziveteket”.

Kegyelmes Atyám a Jézus Krisztusban, amikor adományaidra gondolok, tökéletlen lelkem mindig a földieket számlálgatja ... Oh hadd

* Zsolt. 73:24.

49