Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-11-01 / 6. szám

ismeretlen magasságok előtt áll az imádkozó, akinek tudnia kell: hogyan szárnyaljon fel; mit és hogyan tárja Isten elé lelkének mondanivalóit? Az első tanítványok is megérezték, hogy az imádságnak iskolája van. Ezért kérték a Mestert, hogy tanítsa őket imádkozni. Ennek a könyvecskének első fejezete, az Ur igéjének nyomdokán, az imádkozás iskolájába akar vezetni. Nekünk is meg kell tanulnunk ennek az — isteni kegyelem által adott — előjognak gyakorlását. Tartsuk szem előtt, hogy az imádkozáshoz mindenekelőtt az imádság Lelke kell. “A Lélek is segítségére van a mi erőtlenségünknek, mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk, de maga a Lélek esedezik miérettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róm. 8:26.)

Kérjük és várjuk tehát a Szent Lélek segítségét, hogy Ö vezesse fohászkodásainkat, Ő, aki maga is “esedezik a szentekért”. Valaki azt mondta, hogy az az igazi imádság, melynek tárgyait az égből kapjuk, hogy mint a posiagalambok, odatérjenek vissza, ahonnét jöttek. Csak az égből kapott könyörgések szállnak az égbe.

Atyám, esedezve kérlek, taníts meg engem is imádkozni Szent Lelked kegyelmével. Legyen imádságaimban a hálaadás illata: mindenható szeretetedben bizó hitem utánad sóvárgása; méltatlanságom átérzése, bűneim miatt égő fájdalom és alázatom, hogy a Te magasabb gondolataid szerint hallgass meg engemet. Mások szükségeiről ne engedj soha elfelejtkeznem. Tedd imádságaimat kedvessé azáltal, hogy mások terhét hordozó szeretetemnek mindig több legyen a mondanivalója, mint a magam ügyeivel megterhelt lelkemnek. Alázattal kérlek, formálj belőlem olyan imádkozót, akinek valóban életszükséglete az, amit kér és mindig Lelked által emelve tud megjelenni színed előtt, az Ur Jézus érdeme alapján, Ámen.

7