Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-07-01 / 4. szám

“Megkövezték azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet. Térdreesvén pedig, nagy fennszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék.'’ Ap. Csel. 7:59-60.

Olvasd : Ap. Csel. 7:54-60.

ISTVÁN VÉRTAN'USÁGÁRÓL szól alapigénk. Rövid beszámoló ez, de sokatmondó. Megtudjuk belőle István felől a következőket:

Bízott Istenben. István tudta, hogy nincs egyedül, még mikor a halál révén állt is. Istenhez folyamodott s a Szentlélek megvigasztalta őt és erőt adott neki.

Nyugodt bátorság töltötte el szivét akkor is, mikor a vad tömeg fogait csikorgatta rá és kövezte őt.

Megbocsátott gyilkosainak is. Lélektől eltelt szivében nem volt hely a gyűlölet számára.

Hitt az imádság erejében. Miközben kövezték, két imádságot mondott, egy-egy mondatban. Először önmagáért imádkozott; azután, térdreesve, azokért, akik megkövezték.

Ahogyan István szembenézett a halállal, az az Isten megváltó hatalmának és a Krisztusi hit erejének csodája és örök példája.

IMÁDKOZZUNK:

Mennyei Atyánk, köszönjük Neked István vértanú életét és a martirságban is megálló hitét. Uram, növeld a mi hitünket is. Küldd életünkbe a Szentlélek erejét. Segits, hogy ma is Néked éljünk. Krisztus nevében kérünk, Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

A testet megölhetik, a lelket nem.

Chjjcpte Q, Russell, (Tennessee)

JULIUS 30.