Csendes Percek, 1953 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1953-05-01 / 3. szám

“Az én szemeim, Uram Istenem, rajtad csüggenek; Hozzád folyamodom.” Zsolt. 141:8.,

Olvasd : Zsíd. 11:1-6.

I^ÁROLY BARÁTOM fiának betegágya mellett ült, akit sürgősen kellett megoperálni aggódott, ahogyan csak szülő tud aggódni, amikor gyermekének szenvedését látja. Kínzó gondolatok jöttek eszébe. Miért nem hívott orvost hamarabb? Miért nem gondolt rá, hogy komolyabb baja lehet a fiának, mint egyszerű megfázás? Miért, miért, miért? ...

A fiú egy pillanatra felriadt. Felnyitotta szemét is apját látta az ágy mellett ülni. Lázas kezét apja felé nyújtotta: “Fogd meg a kezem apám. Nagyon fáj.” Megfogta a kezét és a kisfiú hátrahajtott fejjel tovább aludt. Akkor az apja is imára emelt tekintettel mondta: “Fogd meg az én kezem, mennyei Atyám! Nagyon fáj.”

Mindnyájan érezhetjük Isten jelenlétét, vigasztalását, ha kérjük, ha feltekintve rá, szólunk: “Fogd meg a kezem, Atyám!”

IMÁDKOZZUNK:

Atyánk, emlékeztess minket arra, hogy mindig közei vagy hozzánk. Csak kérnünk keil és tudjuk, hogy megtartasz, megerősítesz minket. Adj nékünk bölcseséget, hogy gondviselő kezed vezetését elfogadjuk a Krisztusban, Ámen.

MA EZEN GONDOLKOZZUNK:

Fogjad kezem, Uram!

MÁJUS 15.

Thornton B., munkás (Georgia)