Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások teológiai szemszögből - ISÓ DOROTTYA: Az igehirdetés megújulása

és ahol nagy kárt okozhat, ha a felekezetek lelkészei között nincs ökumenikus kapcsolat. Azt sem feledhetjük, hogy a három történelmi felekezet közül éppen mi, evangélikusok hagyjuk el legkönnyebben egyházunkat, engedjük gyermekeinket más felekezetekbe éppen arra hivatkozva, hogy mennyire ökumenikusak vagyunk. Holott valószínűleg egyszerűen csak elszíntelenedtünk, szürkévé váltunk! 6. Egyházunk jövője érdekében tett erőfeszítéseink, úgy vélem, szükségessé teszik azt, hogy néhány fogalom értelmét átgondoljuk, tisztázzuk: vajon úgy akarjuk-e érteni azokat, ahogyan ma értjük; vajon jó-e, hasznos-e egyházunknak, ha úgy értjük. Gondolok itt a keresztyén szó használatára, amelyet egyházunkban is gyakran csak szociológiai értelemben használunk, azaz azokat az embereket értjük rajta, akik a keresztyén kultúrkörben szocializálódtak, akiket valamely keresztyén templomban kereszteltek. Pedig a szó eredeti értelmében Krisztus-követőt jelent, vagyis azt az embert, aki hitvalló életet él. Nem inkább az volna hasznára egyházunk népének, s azoknak is, akik csak szociológiai értelemben keresztyének, ha tudatosítanánk a szó eredeti jelentését? Ugyanígy rendkívül fontos lenne átgondolni, mit értünk egyházunkban a demokrácia kifejezésen. Ahogyan ma értjük és alkalmazzuk egyházunkban ezt a szót, annyit jelent, hogy ki-ki saját érdekei mentén hoz döntést. A szó eredeti jelentésében viszont a nép, a démosz uralmát jelenti. Teológiai értelemben azonban mindkét megoldás tarthatatlan! Az egyház Ura Jézus Krisztus és nem a nép, jelen esetben az egyház népe. Döntéseink éppen ezért nem születhetnek szabadon, és főleg nem érdekeink mentén a jövő egyházában, hanem egyes-egyedül úgy, hogy valamennyien, lelkészek és nem lelkészek Krisztusra figyelünk, és igéjéhez kötött lelkiismerettel hozunk az ügy érdekében (és nem saját érdekünkben) döntéseket. Ha ez megvalósul, akkor pedig valójában ez már nem demokrácia, hanem teokrácia, vagy talán így is mondhatjuk: krisztokrácia. 7. Valóban elengedhetetlenül fontos egyházunkban a személyi kérdések átgondolása is. Még ha Krisztus előtt mindannyian egyformán bűnösökként és bűnbocsánatra szorulókként állunk, még ha lelkészként mindannyian ugyanarra a szolgálatra kaptunk megbízást, és lelkészi jellegünkben egyenlők vagyunk, képességeink és felkészültségünk nem egyforma. Bizonyos, hogy mindenki alkalmas valamire. De mindenkinek azon a helyen kell állnia egyházunkban, amelyre alkalmas, amelyben be tudja tölteni küldetését. Hasonlítható ez a gyermekek kedvelt kirakós játékához. Minden kis darabnak van saját helye, s ha azt megtaláljuk, összeáll a kép. De ha rossz helyre tesszük, ott feszül, feszíti környezetét, s elfoglalja az odaillő darab helyét. Ezért mindenképpen fel kell számolni egyházunkban a még létező kontraszelekciót és az ennek nyomán létrejövő klikkeket és a klikkezés módszerét. Keressük meg az adott helyre odaillő, alkalmas testvért, és csak ez az egyetlen szempont vezessen bennünket személyi döntéseinkben! Úgy gondolom, éppen ezért fontos lenne, hogy választásainkhoz szűrőket építsünk be, különösen az olyan feladatokra, szolgálatra, tisztségre való választásnál, amely óemberünket a hatalom mámorával szédítheti meg. Alkalmas ember az odaillő helyre - ez segítené a lelkészek, és gondolom, a nem lel-