Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám
Hozzászólások módszertani szemszögből - HERÉNYI ISTVÁN: Kritikai megjegyzések a stratégiához
4.5. AZ ÚRISTEN SEGÍTSÉGÉVEL Ez a pont nem azért került a felsorolás végére, mert a legkevésbé fontos, hanem azért, mert az egészre vonatkozik. Ez a gondolat fogalmazódik meg a dokumentum elején a szerzők részéről is (1.2.). Ez nem azt jelenti, hogy mi csak imádkozzunk, a többit pedig bízzuk az Úrra, mert ez istenkísértés lenne, ehelyett - úgy gondolom - minden gondolatunkat (akár az eredeti dokumentumról, akár annak bírálatáról van szó) a lelkiismeretünk („Isten helytartója" - Bakzó András 3 ) előtt meg kell vizsgálni, hogy valóban az egész Magyarországi Evangélikus Egyház javát, vagy esetleg csak rokonaink, ismerőseink, a ránk bízott közösség boldogulását, esetleg saját önös érdekeinket szolgáljuk-e vele. Ne legyen igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy a stratégia csak arra lesz jó, hogy alapot szolgáltasson az egyre gyérebben csordogáló egyházi pénzek szétosztásához: aki stratégiában szereplő célra kér pénzt, az könnyebben jut hozzá, mint az, akinek célja nem szerepel a stratégiában (ezért aztán mindenki szeretne bekerülni a stratégiába) ! Úgy gondolom, hogy a dokumentum egyes részei nem állnak ki a lelkiismeret próbáját. Több helyen érezni lobbiérdekek megjelenését a célok között. Figyeljünk oda erre is! Jegyzetek 1 Lásd http://hu.wikipedia.org/wiki/Strategia. 2 Evangélikus Közlöny, 2008/2. 9. o. 3 Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség. Balczó Andrással beszélget Kocsis L. Mihály. Kairosz, Budapest, 2005. 229. o.