Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - GONDA S. LÁSZLÓ: Élő kövek, diaszpórában

még sok hasonlóan működő kör sorában egyként - felmutatták az „így is lehet" lehetőségét. Jelentős és szimbolikus ökumenikus gesztusként élem meg azt is, hogy egy testvérfelekezet tagjaként kaptam - számomra személyesen is igen megtisztelő - meghívást ebbe a munkacsoportba. A kívülállás és az érintettség dilemmájában a mérleg nyelve tehát egyértelműen az érintettség irányába billen. A felsoroltakon túl legfőképpen azért, mert meggyőződésem, hogy Krisztus egész magyarországi népének egzisztenciálisan közös ügye, hogy hogyan tudjuk hitelesen felmutatni sokat szenvedett országunkban Istennek a Krisztusban már elközelített, de még be nem teljesedett országának élő jeleit. Nem elsősorban a mai - bár mély és komolyan veendő, de ideiglenes - gazdasági válságok kihívásai miatt, hanem sokkal inkább az Istentől elszakadt és ezért a szeretet és a jóság deficitjének állandó krízisében élő embertársaink egyéni és közösségi életgyógyulásának, üdvösségre találásának érdekében. Az evangélikus - és a református, katolikus stb. - megújulás stratégiájának ez az igazi tétje. Az alábbiakban megfogalmazott felvetések egyetlen szempont szerint, a keresztyén misszió szemszögéből vizsgálják a stratégiai vitaanyagot. Kritikus megfogalmazásai a fentiek fényében - egyben önkritikusak is. Lélek, lelkiség, stratégia A vitaanyag fontos erőssége a szememben az, hogy felvállalja az emberi tervezés és a Szentlélek munkája között feszülő feloldhatatlan feszültséget. Az egyház lényegét az a „belső történés" adja, amely „ember és Isten, pusztulás és születés párbeszéde" (Pilinszky), és amelyről emberi szavakkal csak a tanúságtétel és a művészetek nyelvén lehet - úgy-ahogy - számot adni. Az egyház élete tehát mindig több, mint aminek látszik, mert hitünk szerint élő Urunk van, aki nem hagyja magát terveink kereteibe zárni, mindig más és sokszor meglepő. Az egyház ugyanakkor jól körülírható empirikus közösség, szervezet is, amely osztozik minden más emberi szervezet szabályszerűségeiben. Az egyházi stratégiakészítés nagy dilemmája, hogy ne spiritualizálja el azt, ami tervezhető és tervezendő, de ne is akarja megtervezni azt, ami csakis ott és anynyiban működik, ahol és amennyiben azt Isten akarja. A tervezet nem kívánja feloldani ezt a feszültséget, és ezzel válik lehetővé, hogy ne csupán stratégiáról, hanem sajátosan egyházi stratégiáról folytassunk dialógust. Felmerülhet ezzel összefüggésben a szóhasználat, a terminológia kérdése. Vajon elég erőteljesen megjelenik-e az egyház sajátos lényege a dokumentum szövegében? Esetleg érezheti úgy valaki, hogy a szöveg túlságosan keveset használja a biblikus-egyházi terminológiát, különösen ébredési vagy evangélikál hátterű testvéreink érezhetnek ezen a téren hiányosságokat. E ponton azonban úgy látom, hogy az aggodalmak megalapozatlanok: egyrészt a szövegben sokszor szereplő „evangélikus értékek", „evangélikus tanítások", „evangélikus sajátosságok" kifejezések mintegy konszenzust feltételeznek arról, melyek azok az „evangéliumi tartalmak", amelyeket a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselni és közvetíteni kíván, másrészt fontos felhívni a fiül