Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások teológiai szemszögből - SZEVERÉNYI JÁNOS: Halálos konszenzus vagy hitvalló követés?

örök élete van, és követi a Bárányt, bárhová is megy, vagyis evangélizál, missziónál. Ez lett élete értelme, tartalma és célja. Számtalan testület, bizottság munkájában részt vettem az elmúlt évtizedekben. Tapasztalatom szerint csak abból az elgondolásból, tervből, stratégiából lett valami, vagyis valósult meg legalább részletekben, amelyben ott volt az isteni vezetés, tűz, szentlelkes elkötelezettség. Megjelent egy cikkem az Evangélikus Elet 2008. május 25-ei számában, amelynek Megtérsz vagy meghalsz volt a címe. A megújulás biblikus, jézusi feltételeiről írtam. Némelyeket felháborított és ellenreakcióra indított a cím és a tartalom. Sokan viszont örömüknek adtak kifejezést. Ma is úgy gondolom - sőt egyre erősebb bennem ez a felismerés -, hogy itt életrőlhalálról van szó. Kétségtelen, hogy félreérthető a kegyelem egyházában a „megtérsz vagy meghalsz" kijelentés, de ez nem törvényeskedő fenyegetés, hanem isteni szeretetből fakadó féltés. így nem mehet tovább, ha mint só, ízünket veszítjük, megtaposnak az emberek. Diagnózisra, terápiára van szükség, hogy legyen rehabilitáció az egyház számára! Számtalanszor szólt Isten népének a figyelmeztetés: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy élőtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet...!" (5Móz 30,19) „Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövettetek, és újuljatok meg szívetekben és lelketekben! Miért halnátok meg, Izrael háza?" (Ez 18,31) Különös volt, hogy cikkem megjelenése után egy héttel - miközben kőzápor hullt rám - egyházunk perikóparendszere szerint a kijelölt prédikációs ige Ezékiel könyvének 18. fejezete volt. Több száz evangélikus szószéken olvasták fel a felrázó üzenetet, amelynek esszenciája: megtérsz vagy meghalsz... Jézus a siloámi tragédia kapcsán így szólt: „...ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el." (Lk 13,5) Istent és az ő ügyét nem kell féltenünk. A helyi egyházat viszont van miért felrázni, józanítani, erősíteni, hiszen a leépülés, fáradtság, lelki paráznaság, a világ gyűlölete egyre erősebben érezteti hatását közösségünkben. Szeretett testvérek! Krisztus egyházában nem lehet mindennek teret engedni, nem lehet mindennek és mindenkinek egyszerre igaza. A nyugati egyházak jelentős részének és a mi egyházunknak is az a legnagyobb gyengesége, amit a vitaanyag sajnálatosan így fogalmaz meg: „A különböző teológiai felfogások ne egymással összecsapva, hanem egymást megértve és erősítve keressék a konszenzust a vitás kérdésekben. A többség által elfogadott és támogatott döntéseket pedig (további kritizálás helyett) vállalni kell, és következetesen megvalósítani." Ez a megközelítés nem biblikus, nem krisztusi, tehát nem az egyház javát és jövőjét szolgálja. Ez nem Jézus, hanem a korszellem hangja, ami az egyházat fellazítja és romlásba segíti. Mózes, Illés, Jeremiás, Jézus, Pál, Luther, Bonhoeffer is így vélekedett és cselekedett? Hol lennénk már azóta? A többség igazat adott nekik?! Valóban az volt a céljuk, hogy koruk teológiai felfogásainak, irányzatainak szintézisét hozzák létre? Ilyen gondolkodással megrontjuk és paráznává tesszük az egyházat, Krisztus mennyasszonyát. A mai napon, amikor írom e sorokat, az Útmutató igéi ezek: „Ne állj a rosszat akaró