Bogdányi Gábor, Fabiny Tamás, Prőhle Gergely szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 15 (2009). Különszám

Hozzászólások módszertani szemszögből - MAJOR JENŐ: Lelkeket kell halásznunk

hitben és reményben, hogy a bűnét megvallott, az Urat segítségül hívó, megújulni, előre lépni kívánó egyház megnövelheti a fogást. A most előterjesztett és itt megvita­tandó középtávú stratégiai dokumentum egyértelműen ezt a szándékot igazolja. Ha már abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy ebben az ügyben megszólíttattam, legyen szabad leszögezni, hogy hiszem és vallom: a hit által vezérelt előrelépés vezet a helyes útra. Ezért örömmel üdvözlök minden olyan kezdeményezést, amely azt a re­ményt kelti, hogy az egyház végre előre lép, és alkalmasabb hálót készít, amellyel me­részebben merít. A dokumentum az élet minden területére kiterjedő, átfogó javaslatrendszert ter­jeszt elő. Ez nyilvánvalóan helyes, a nagyobb háló ilyen. Ami azonnal felvetődik, az az, hogy a minden nem a semmi-e? Vagyis az átfogó szándék nem ütközik-e bele a jelen szűkös és ellenséges kereteibe, és a minden nem vezet-e ismét a semmi mint „realitás" elfogadásához? Csak hinni és remélni lehet, hogy nem. Garancia erre az emberben nincs. Mint afféle átfogó stratégiát megfogalmazó dokumentum, ez a munkaanyag is nagymértékben hasonlatos a napjainkban divatos „pártstratégiákhoz". (E sorok írója volt olyan szerencsés vagy szerencsétlen, hogy számos hazai, illetve nemzetközi akció­programot láthatott, esetenként még bírálhatott is, vagy segédkezhetett azok megva­lósulásában - amennyiben azok egyeztek lelkiismereti alapelveivel -, amelyek nagy ívű, emberbaráti célokat tűztek ki, és vagy megvalósultak, vagy nem.). Az egyház azon­ban nem párt, még ha - minden harsány ellenvéleménnyel szemben - határozottan kell is megjelennie, és karakteresen kell képviselnie küldetését a mindennapokban és azok politikájában. Az egyház olyan embereket tömörítő szervezet, amelynek világos küldetése, tehát feladata van, amelyet első közelítésben megfogalmazhatunk a „lelkek halászataként" is. Helyes az a törekvés, hogy egyházunk ne legyen sem radikálisan po­litizáló „frontegyház", sem önelvesztő egyház. Es helyes az az alapállás, hogy a ke­resztyénség hazai megerősödésében az evangélikusságnak, valamint egyházának is ki kell vennie a részét. Igen, valóban spirituális, igehirdető egyházra van szükség, amely szolidáris, közösségi és demokratikus. Ezért véleményem szerint - a pártdokumen­tum-szerű elemekkel szembeni ellenérzésem ellenére - ez az anyag, amely tartalmazza a továbblépéshez szükséges elemeket, egyértelműen üdvözlendő. Es megvalósítandó! Felmerülhet a gondolat, hogy mindez nagyon szép, de miből lehet megvalósítani ennyi mindent - és lehetőleg egyszerre - olyan helyzetben, amikor a mindennapi meg­élhetés is gondot jelent úgy az egyén számára, mint az egyház és az egész hétköznapi társadalom szintjén. Van-e „realitása" mindennek, éppen ma, amikor az ige hangja mintha elhalkulna a „való világ" kakofóniája mellett? Kétkedő hangok ezek, amelyek jól hangzó és jól ismert érveket hangoztatnak. Azonban ha az Úr Lelke segít, a jó szán­dék mindezek ellenére sikerre jut. Itt kap ismét hangsúlyt egyfelől a belső, nem han­goztatott, de őszinte bűnbánat, illetve a hitből származó, hangoztatott tenni akarás. Ha van hitünk, és akarjuk a célt, meg is tudjuk valósítani. Ha nincs hitünk, akkor újra a semmi realitását fogjuk elfogadni, és bűnvallásunk semmit sem ért. Ezért nem érde­mes azt firtatnunk, vajon mindehhez van-e emberi, illetve anyagi lehetőségünk. Nap­jaink alapvető tévedése az anyagiasság, annak számolgatása, hogy miből mire telik. Ugyanide tartozik az infrastruktúrának (illetve hiányának) a túlhangsúlyozása mint

Next

/
Thumbnails
Contents