Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról

Nincs szó tehát sem a zsarnokoskodásról, sem a szőrszálhasogató teológiai vitákba való elmerülésről még életének utolsó szakaszában sem, s ez figyelmessé tehet bennünket arra, hogy talán a korábbi időszakra is elrajzolta valamelyest a róla alkotott képet az uralkodók esetében szokatlan teológiai érdeklődés és a lantjáték együttes hangsúlyozása. Legyen szabad befejezésül tehát egy olyan mozzanatra utalni, amelyre éppen ennek következtében nem figyeltek fel a portréját megrajzolók. Veress Endrénél vagy Szentmártoni Kálmánnál szerepel ugyan, hogy ifjúkorától kezdődően nagy érdeklődést mutatott a történelem iránt, ám két elfeledett adat fényében talán többről beszélhetünk itt, mint történeti érdeklődésről. Egyfelől feledésbe merült, hogy a szebeni szász Michael Siegler a korban kéziratban maradt, s majd csak Bél Mátyás által kiadott Chronologiae rerum Hungaricarum, Transsylvanicarum et vicinarum regionum libri duo című munkájának van egy olyan változata is, amelyet a szerző még nem Báthory István fejedelemnek ajánlott, hanem jóval korábban, 1563-ban II. János választott királynak.

71 Az ajánlás befejező része Dávid Ferenc ez idő tájt írott szövegeihez hasonlóan kéri az uralkodót, hogy továbbra is védelmezze és kormányozza a hazát és az egyházakat (pátriám et ecclesias in patria protegat atque gubernet), ám ezt megelőzően egy kis ars historica-értekezést olvashatunk, amely arról szól, hogy szabályok és példák segítségével taníthatók meg az emberek a jó erkölcsökre, s a példákkal élő történetírás e tekintetben a leghatékonyabb. Az ajánlás úgy méltatja János Zsigmondot, mint aki Nagy Sándorhoz és Scipióhoz hasonlíthatóan jártas a történelemben, s ezért bizonyára kedvét leli az ő - Siegler - művecskéjének tanulmányozásában is. Érdemes ezt együtt látnunk azzal, hogy a tanulmányunk elején idézett Forgách Ferenc nem volt mindig János Zsigmond ádáz ellenfele, s hogy 1567-ben már kész történetírói elképzelések birtokában hagyta el Páduán keresztül Miksa császárt, hogy aztán a következő esztendőben megérkezzen János Zsigmond gyulafehérvári udvarába. Azt is tudjuk róla, hogy amikor egy esztendő múlva újra Itáliába ment, Raguzában lemásoltatta Tubero történeti munkáját, és elküldte János Zsigmondnak. Később újra visszatért Erdélybe, s bár lehet, hogy ekkor már nagyon idegenkedett a fejedelmet körülvevő eretnek kompániától, úgy látszik, ez nem volt akadálya annak, hogy felújítsa korábbi tervét Gian Michele Bruto meghívására. 1571 márciusából van adatunk arra, hogy a Padovában tartózkodó Kovacsóczy Farkas segítségével megismételte a korábban még Magyarországra, most pedig immár Erdélybe szóló invitációt.

72 Mint tudjuk, újabb három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Bruto belekezdjen a feladatba, Boníini művének befejezésébe; de most azt hangsúlyozzuk, talán ez a késedelem is szerepet játszott abban, hogy elfelejtődött: a meghívás előkészületei még János Zsigmond alatt történtek meg, s az iménti adatsor lehetővé teszi, hogy e tekintetben folyamatosságot lássunk a két uralkodó elképzelései között. Nem abszurd tehát arra gondolnunk, hogy már János Zsigmond erőfeszítéseket tett arra, hogy egy nagy műben mutassa be, hogy dinasztiája, illetőleg a keleti országrész a középkori magyar királyság törvényes örököse és folytatója.