Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról

nyomtatványt utánzó 18. századi kéz egy újabb, 1570-re datált címlapot és ajánlást írt be Dominae Elisabethae, Serenissimae Regináé Britanniáé, Franciáé, Hyberniaeque címmel. Jelenlegi ismereteink alapján nem dönthető el, hogy egy újabb, esetleg nagyon kis példányszámban történő kiadás elé írott ajánlásról van-e szó, vagy nyomtatásban meg nem jelent, csupán kéziratban eljuttatott szövegről, amelyet később, a 18. században másoltak csak be az 1568-as kiadás egyik példányába. Az ajánlás szövege

61 ugyanakkor teljesen hitelesnek látszik, egyetlen anakronizmust sem tartalmaz. Megfogalmazói az unitáriusokra szórt rágalmak ellen védekeznek, majd úgy mutatják be magukat, mint akik a római Antikrisztus ellen a legkövetkezetesebben küzdenek, s akik a filozófus püspökök tévtanainak radikális elutasításával megteremthetik a protestánsok egységének teológiai alapjait is. Kilátásba helyezik, hogy további műveiket is a királynőnek ajánlják, amelyek közül az egyik a tartalmára tett utalásokból kikövetkeztethetően Aconcio De Satanae stratagematibus című munkájának Johann Sommer által készített aktualizáló átdolgozása lehetett. A királynő magasztalása átmegy testvérének, a korán elhunyt VI. Eduárdnak a dicséretébe, akivel párhuzamba állítják Erdély mostani uralkodóját, János Zsigmondot, hiszen mindketten az üldözött protestánsok menedékhelyévé tették országukat. Megkerülhetetlen persze feltennünk azt a kérdést, hogy mi történt János Zsigmond uralkodásának utolsó két esztendejében a valláspolitika gyakorlatában. Bár dolgozatunk korábbi részében úgy fogalmaztunk, hogy ez a politika a protestantizmus felvételétől kezdődően a fejedelem haláláig változatlan volt, arról azonban nincs szó, hogy ne részesítette volna előnyben az unitáriusokat. Láthattuk, hogy a minden protestáns felekezetnek továbbra is teret adó politika már önmagában is az unitáriusok koncepciójának diadala volt, s az sem vitatható, hogy az ország életét irányító testületekben és intézményekben megnőtt az unitáriusok súlya és jelentősége. Legalább ennyire fontos azonban azt hangsúlyoznunk, hogy nem került sor formálisan és nyíltan is megkülönböztető intézkedésekre sem a reformátusok, sem a szász evangélikusok ellenében. Bizonyára megfogalmazódhattak például Dávid Ferenc környezetében tervek arra, hogy miképpen lehetne a szászok között is terjeszteni az unitárius tanításokat, de nem tudunk semmiféle látványos és/vagy erőszakos fellépésről.

62 Roppant jellemzőnek tarthatjuk, hogy valamiféle diszkriminációra utaló adat még János Zsigmond 1568 februári brassói látogatásához - tehát az uralkodó unitáriussá lételét egyértelműen megelőző időponthoz - kötődik, amikor is a szász forrás szerint a királlyal együtt érkező Dávid Ferenc egy prédikációt tartott, majd kijárta, hogy a Wurmloch település papjára kirótt büntetést a király elengedje, azzal a feltétellel, hogy az illető szakramentárius lesz. Ezt követően olvashatunk arról, hogy a dékán szükségesnek tartotta levélben figyelmeztetni a papokat: óvakodjanak Biandrata és Dávid antitrinitárius eretnekségétől.

63 A fejedelem már bizonyosan unitárius korszakából csupán egy 1569-ből származó zsinati határozat utal egy feltételezhető veszélyeztetettségre. Ebben azt olvashatjuk, hogy egy bizonyos Franciscus Hungarus és Stephanus Jordan Clausenburgenis értesítette őket: Dávid Ferenc egy különleges levelet erőszakolt ki a fejedelemtől. Ez arra kényszerítené a szász papokat, hogy álljanak ki vele német nyelven hitvitára. Ha valóban így van - mondják -, el kell kerülni a nyilvános vitát, s írásban kell vitat-