Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - BALÁZS MIHÁLY: Megjegyzések János Zsigmond valláspolitikájáról
megkímélte a hajótörést szenvedetteket attól, hogy a tengerbe vesszenek, ugyanúgy megmenti a hazát is, amennyiben lakosai között lesznek Istennek hívei (membra Dei). Ezt követően istenek gyanánt méltatja immár a királyt és a királynőt is, akik templomokat építenek az Istennek, s támogatják a múzsák szolgáit. Az ő jóvoltukból ragyog fel az Isten igéjének fénye, amelynél mindenki félelem nélkül járhat. A befejező részben Dávid immár csak az ifjú királyt szólítja fel arra, hogy Isten seregének legyen atyja és őrizője (páter et custos). Ezt követően azzal ajánlja az uralkodó kegyeibe a könyvet, hogy nem kisebb tett az igaz tan megvédelmezése, mint vad ütközetben diadalmaskodni a géták, azaz a németek felett. így legyen tehát Krisztus igaz úton járó felkentjeként az ifjú uralkodó is rettegett az ellenség számára. Az ekkor már nyilvánvalóan evangélikus Dávid Ferenc tehát úgy látja célszerűnek megszólítani a patrónust, hogy a tanbéli viták mibenlétét csak jelezve, a régi egyház szertartásait éppen csak egy utalás erejéig felemlítve (Isten inkább templomokra, mint tömjénre vágyik) a protestáns üzenetet (az igazak végett tartja meg Isten a hazát) a régi nyelven, a kegyesség és a múzsák támogatásának együttes szerepeltetésével fogalmazza meg. A reformáció radikálisabb törekvéseit visszafogó szerep még erőteljesebben tapintható ki a jóval ismertebb második epizód esetében. Ismeretes, hogy az 1550-es évek végére kiéleződtek az úrvacsoraviták, s hogy ennek során napirendre került a külföldi akadémiák és szaktekintélyek véleményének megkérdezése. Az egyháztörténeti szakirodalom bőségesen hasznosította azokat a nyomtatásban is megjelent iratokat, amelyeket a lipcsei és rostocki egyetemről küldtek János Zsigmondnak. 20 Az eljárás lebonyolításából, a megkérdezettek megválasztásából azonban egészen nyilvánvaló, hogy János Zsigmond és tanácsadói csak azokat az intézményeket keresték meg, amelyek a legkisebb megingás nélkül, rendíthetetlenül kitartottak Luther Márton úrvacsoratana mellett. Ugyanakkor az eddiginél nagyobb figyelmet érdemelne, hogy János Zsigmond megválasztott magyar király véleménykérő levele egyáltalán nem tekinthető a vitákat tárgyszerűen ismertető dokumentumnak. 21 Az unitas ésaconcordia fontosságáról és egy zsinat összehívásának szükségességéről beszél ugyan, ám az egyik oldal melletti elkötelezettségét nyíltan elárulva a hitviták nyelvén folytatja: sokak lelkét nyugtalansággal tölti el az, hogy az átkozott szakramentárius tanok napról napra nagyobb mértékben szüremkednek be az országba. Nem csupán országgyűlési határozattal próbálta tehát a fiatal uralkodó megállítani a helvét típusú úrvacsoratanok elterjedését. Ezek a mozzanatok talán meggyőzően példázzák: teljességgel megalapozatlan János Zsigmond átlagon felüli teológiai érdeklődésével és érzékenységével magyarázni az erdélyi reformáció túllendülését a lutheránus kereteken. Természetesen egyáltalán nem mellékes kérdés, hogy egyre inkább protestánssá váló országában meddig tudott kitartani katolicizmusa mellett, s ami talán még fontosabb, hogy milyen időponttól kezdődően figyelhető meg változás a fentiekben körvonalazott valláspolitikában is. A kérdés nagyon gondos tanulmányozást igényel, hiszen ha el is tekintünk az olyan népszerű, katolikus hitvédelmi indulat fűtötte megnyilatkozásoktól, amelyek már 1559-ben megvédetik a székelyek ősi katolikus hitét az egyszerre eretnek és zsarnokoskodó uralkodótól, az elmúlt másfél évszázad egyháztörténeti dolgozatai-
