Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - BÉRES TAMÁS: Öntet, salakíz, szabadság. Beszélgetőkönyv Böhm Károly axiológiájáról (Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokratája)

nyi líceum filozófiatanári állására, ahonnan - nagyrészt az általa indított lapban közölt, megfellebbezhetetlenül éles szemű és eszű irodalmi és politikai kritikái miatt - három év múlva a budapesti evangélikus főgimnázium megüresedő filozófiatanári állására kap meghívást, amit örömmel el is fogad. A kolozsvári egyetemi meghívásáig itt töltött két évtized alatt jelentős munkát végez: részt vesz a tantervreformban, Treforttal szemben síkra száll a klasszikus tudás középiskolai tanításának megmentéséért, döntő szava van az egyházi tanügyi kérdésekben. A nemzetközi szakmai körökben is ismertté teszi a nevét azzal, hogy belép a Philosophische Monatshefte tagjainak sorába, majd 1882-ben megindítja és egy ideig elnökli a Magyar Philosophiai Szemlét. Elete utolsó szakaszát 1896-tól 191 l-ig a kolozsvári egyetem rendes filozófiaprofesszoraként tölti, ahol nyugodt körülmények közt minden idejét filozófiai rendszere kidolgozására fordítja. Előadásai alapján itt nyílik alkalma fő vállalkozásának, Az Ember és Világa nagy részének elkészítésére. Egy formai megjegyzés Böhm és a vallás kapcsolatához A Böhm-kutatók több szempontból is igyekeznek választ találni teológia és filozófia kapcsolatára a böhmi életműben. Ahogy Kissné Nóvák Éva is néhányszor utal rá, Böhm több helyen egyértelműen elutasítja a miszticizmus vagy a megmagyarázhatatlan eredetű, lényegű és hatású transzcendencia képzetét vagy tételét. Bár más helyen ezt kifejezetten Kant megértésének feltételéül szabja,

14 Böhm itt mégsem haladja meg Kantot: a csillagos égre és az erkölcsi törvény tapasztalására való metaforikus rácsodálkozás rendszerén kívül eső eredetéről ő sem szól. Azonban többször használ önmagukban is transzcendensnek, „misztikusnak" ható kifejezéseket, amelyek tisztázására - főként a mű későbbi köteteiben - nem mindig kerülhet sor. A kutatókat olykor az a kérdés is foglalkoztatja, hogy mivel magyarázható a teológia alapszemléletét elvető és jó néhány alaptételét tagadó Böhm óriási hatása azokra a tanítványaira, akik neves teológusokká, püspökökké, egyházi emberekké lettek, mint például Makkay Sándor, Ravasz László, Imre Sándor. Anélkül, hogy tartalmi részleteiben tárgyalhatnánk ezt a kérdést, most arra utalok csupán, hogy Az Ember és Világa első és második vázlata közti pusztán formai eltérés is rejthet némi magyarázatot. Néhány bekezdéssel feljebb említettük, hogy Böhm kezdetben nem kifejezetten az axiológia kérdéseinek szánta nagy rendszerét; hiszen mondanivalóját négy olyan fejezetre szándékozott osztani, amelyek valójában a teológiai dogmatikák legfontosabb egységeit idézik. Megszokott esetben a mű keletkezésének előzményeire vonatkozó megjegyzések csupán az életmű kutatói számára volnának érdekesek. Böhm azonban egész életútján integratív és következetes gondolkodó volt, így nála másról lehet szó, mint szemléletváltozásról. Leírásaiban többször találkozunk személyes beszámolókkal, őszinte vallomásokkal, életrajzi utalásokkal és olyan motívumokkal, amelyek gondolkodását a legmélyebb rezdülésekig feltárják. (Ezért is írhatták róla életrajzírói, hogy még súlyos betegségében, élete vége felé is megőrizte gyermeki lelkületét.) Nincs okunk tehát arra, hogy Az Ember és Világa tervezett és megvalósult formája közt olyan lényeges szemléletváltozást tételezzünk fel, amelyről maga a szerző hallgat. Sokkal inkább lehet szó arról, hogy eredetileg is benne élő átfogó szándékát valósította meg