Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - BÉRES TAMÁS: Öntet, salakíz, szabadság. Beszélgetőkönyv Böhm Károly axiológiájáról (Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokratája)

Credo 2008/1-2 Öntet, salakíz, szabadság Beszélgetőkönyv Böhm Károly axiológiájáról Kissné Nóvák Éva: A szellem arisztokráciája. (Kossuth Kiadó, Budapest, 2005) Beszélgetőkönyv mint könyvvel beszélgető könyv A könyvnek, amelyet az alábbiakban ajánlok olvasásra, a szó megszokott értelmében nem sok köze van a beszélgetőkönyvhöz. Nem úgy keletkezett, hogy leült volna egymással szemben egy kérdezni és egy válaszolni tudó ember, hogy a beszélgetés és az olvasók kedvéért eldiskurálgassanak az élet nagyobb és kisebb dolgairól: az emberről, a filozófia hasznáról, a gondolkodás nemességéről, lélektanról, természettudományról, egy keveset a vallásról vagy általában az értékekről. Erre már csak azért sem kerülhetett sor, mert Kissné Nóvák Éva beszélgetőtársa lassan egy évszázada nincs az élők sorában. Mégis úgy alakult, hogy aki kezébe veszi a Kossuth Kiadónál A szellem arisztokratája címen megjelent, Böhm Károly értékelméletét bemutató könyvét, a felsorolt területekről mind benyomást szerez, kirajzolódnak előtte a mindeddig legigényesebben és legszervesebben szisztematizáló magyar filozófus rendszerének kontúrjai, és mindez azzal a beszélgetést idéző közvetlenséggel történik, amely műfaját tekintve talán egyedüli lehetőséget kínál a rendszer értékelméletének és megalkotójának együttes megismerésére. Pedig Böhm Az Ember és Világa című hatkötetes műve, amelynek végső formájában éppen az értékelmélet (axiológia < axía) alkotja tengelyét (axón), kifejezetten nehéz olvasmány. Nemcsak a mű első és utolsó kötetét elválasztó két nemzedéknyi időkülönbség miatt (1883-1942), hanem már az első három, a szerző által kiadott kötetben megfigyelhető logikai szigor és megfogalmazásbeli pontosság miatt is, amelyet gyakran fejez ki önmaga által alkotott, tömör és gyakran szokatlan szókapcsolatokkal. Tovább nehezíti a megértést az is, hogy mai szellemi közállapotunk, világ- és önszemléletünk, egyéni és társas viszonyainkat, gondolkodásunkat motiváló alaptörekvéseink mindegyike más, sokszor ellentétes irányba tart, mint a múlt századelőn. A világ természetének leírására a matematikától a teológiáig a rendszeralkotás helyett szívesebben használjuk a folyamatmodellt, a jelenségek és okaik egységbe foglalásának sziszifuszi munkája helyett beérjük a részek lokalizálásával vagy funkcionális beazonosításával is, az antropológia helyére előzékenyebben tessékeljük be a kibernetikát, a szellemi világ nyomokban még letagadhatatlan létét és történéseit ezoterikus körökbe utaljuk, és az önálló léttel rendelkező értékek említése nem csak politikailag vált szalonképtelenné. Az Ember és Világához közelítve ennek az évszázadnyi változásnak két következményével kell számolnunk. Egyrészt azzal, hogy a művet kezünkbe véve - minden nehézsége, gondolati és konstrukciós szigorúsága ellenére is - kulturális, intellektuális és nyelvi vonatkozásban egyaránt kifejezetten üdítő kaland lesz Böhm sorait olvasni. Másrészt viszont, ha azt az utat választanánk, hogy előbb a műről, annak bemutatásáról vagy értékeléséről szóló könyvet olvasunk, rövidebb időre talán, de jelentős többletenergia-befektetésre lesz szükségünk. A mai terminológiára való átültetés és a magyarról magyarra fordítás igénye ugyanis a bemutatás vagy értékelés esetében szükségképpen akadozóvá teszi Böhm filozófiájának befogadását, amelyet eredetiben sze-