Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Figyelő - MACZELKA CSABA: Angolszász vallási radikalizmus a koraújkorban (Rediscovering radicalism in the British Isles and Ireland... London Goldsmith Egyetem, 2006. június)

( Lredo 2008/1-2 ménytelen vállalkozásnak tűnik, ezért ismertetésemben a következő munkadefiníciót alkalmazom: minden olyan egyén, szöveg vagy eszme a „radikalizmus" kategóriájába tartozik, akit vagy amelyet a konferencia vagy a virtuális szeminárium valamely résztvevője a „radikalizmus" címkéjével látott el. A kérdést azonban természetesen nem szabad és nem is érdemes ennyivel elintézni. Glen Burgessnek a virtuális szemináriumon publikált esszéje (A kontextus kérdése: a „radikalizmus" és az angol forradalom) alaposan körüljárja a radikalizmus meghatározásával kapcsolatos kérdéseket.

2 írása bevezető részében Burgess a terminus alkalmazásával kapcsolatos veszélyekre hívja fel a figyelmet. Mindenekelőtt a fogalom mindig helyzetfüggő jelentése okozhat rengeteg félreértést, különösen akkor, ha a radikalizmusra mint egy folyamatos hagyományra szeretnénk tekinteni. E jelenséget legjobban talán egy konkrét példával lehetne megragadni. Angliában a polgárháború kitörése (1642) után az országos politikai zűrzavarban fellazult központi ellenőrzés miatt gombamód elszaporodtak a kisebb-nagyobb, általában radikálisnak nevezett vallási csoportok. Közülük az egyik legsikeresebbnek - ha ugyan nem a legsikeresebbnek - a máig működő, George Fox (1624-1691) nevéhez fűződő Religious Society of Friends bizonyult (akiket általában kvéker megnevezéssel illetnek). Az 1650-es években a kvékerek beállítottsága megkérdőjelezhetetlenül radikális volt. Istentiszteletek megzavarása közbeszólásokkal, a tizedfizetés következetes megtagadása, az eskütétel elutasítása - hogy csak néhány olyan jelenséget említsünk, amely a korai kvékerek nem radikális vagy éppen velük vetélkedve radikális kortársaiban a leghevesebb ellenérzéseket váltotta ki. Amikor azonban IL Károly visszatért a trónra 1660-ban, a restaurációs intézkedések egyik fontos része volt a disszenter - az államegyházon kívüli - csoportok befolyásának visszaszorítása, amelynek törvényi kereteit az ún. Clarendon Code intézkedései teremtették meg: Corporation Act (1661); Quaker Act (1662); Act of Uniformity (1662); Conventicle Act (1664). Minthogy ezen intézkedések mindegyike kimondva-kimondatlanul is a kvékerek terjeszkedése és befolyása ellen irányult, a túlélés érdekében a közösségnek változtatnia kellett harcias hozzáállásán. Ezért aztán, bár az 1650-es és az 1660-as évek kvékerei természetesen ugyanazon vallásos hagyomány/mozgalom folytatóinak tekinthetőek, egyáltalán nem állíthatjuk, hogy e két évtizedben radikalizmusuk is folyamatos lett volna. Míg eleinte a végső idők eltökélt harcosainak tekintették magukat, a restauráció után már egy kifejezetten intézményesülésre törekvő, radikalizmusát nyilvánosan már kevésbé vállaló csoporttá változtak.

3 Ugyanakkor észre kell venni azt is, hogy ez a váltás más okból is elkerülhetetlen volt: a polgárháború és az angol köztársaság idejének radikalizmusa a restauráció után szükségszerűen átalakult, bár azt csak újabban kezdik nehezményezni egyes történészek, hogy ezt a restauráció utáni radikalizmust jóval kisebb érdeklődés övezi, mint a korábbi szakaszét.

4 A folyamat hátterében a szigorú ellenlépések mellett az értékrendbeli váltást is látnunk kell, hiszen míg 1649-ben egész Európára kiterjedő felháborodást szítva maga az „angol nép" végezte ki az akkori királyt, /. Károlyt, addig 1660-ban II. Károly már feltételekhez köthette a korona elfogadását. Látható tehát, hogy a radikális jelző csak egy viszonylag rövid időszakban alkalmazható egyértelműen a kvékerekre. A radikalizmus persze ettől függetlenül nem tűnik el a kvékerek lecsendesedésével, mint ahogy