Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 14 (2008) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - SERES ISTVÁN: Zolnától a budai vérpadig

tember 24-én Békés vármegye közgyűlése ígéretet is tett, hogy Nagy Péter „conventiós katona" és „nemes emberünk Matulya Pál" el fog utazni Kisvárdára, s arra már parancsot is kaptak a szolgabírótól. A kitűzött napon viszont sajnálattal tudatták a szabolcsiakat, hogy a két említett személy nem tartózkodik a megyében. November 12-én a szabolcsiak ismét Nagy és Matolay elküldését kérték a december 12-re meghirdetett közgyűlésükre. A békésiek december 3-án válaszoltak Gyuláról. Levelükből kiderül, hogy az érintett örmény kereskedők mind Erdélyben laknak, a vármegyében élő tanúk egyike pedig „bizonyos szerencsétlen esetbe esvén" távozott a megyéből, míg a másik „Túrócz vagy Liptó megyébe, hazájába ment" - ezt azonban a békésiek sem tudták jól. Nagyjából ezeket az állításokat ismétli a szabolcsiak december 15-i válaszlevele is, de a két személyt egyik irat sem nevesíti. Békés vármegye közgyűlési jegyzőkönyveiből azonban kiderül, hogy a „szerencsétlenségbe" esett személy Nagy Péterrel azonos, aki egy általa elkövetett gyilkosság után, a felelősségre vonás elől szökött meg a vármegyéből; a „hazájába" - azaz a békésiek szerint Túróc vagy Liptó megyébe - távozott férfi pedig Matolay volt. A szabolcsiak említett, december 15-i levele az 1732. január 3-ra kitűzött kemecsei gyűlést adta meg a kihallgatás új időpontjának és helyszínének. Panaszkodtak, hogy Zaffiry Imrén és Matolayékon kívül a tanúvallatási jegyzőkönyvben még számos további személy van felsorolva, akik közül a békésiek már igazán elküldhettek volna hármat-négyet. Azonban a későbbiekben sem történt előrelépés: 1732. január 5-én már február 3-ról van szó. Közben a szabolcsiak türelme elfogyott, egyenesen a helytartótanácshoz fordultak, így január 2-án Pálffy János országbíró is írt a békésieknek, míg Szabolcs vármegye utolsó kísérletére 1732. szeptember 22-én került sor. Ismerjük a békésiek október 10-i válaszát, amelyben ismételten azt írták, hogy Nagy Péter megszökött, Matolay pedig átkelt a Dunán („ad partes superiores Trans Danubianas"), de hogy hová ment, azt már nem tudták.

26 Hódmezővásárhelyen Szeremley Sámuel kutatása szerint már 173 l-l 732-ben három Matula nevű család élt Hódmezővásárhelyen. A családfők között volt egy tímár, Matula György varga pedig 1830-ban (?) halt meg. A mesterségére nézve szűcs, de földműveléssel foglalkozó és meglehetősen jómódú Matulai Tamás evangélikus vallású volt, de 1731-1736 között a reformátusoknak adózott. Sem fia, sem testvérei nem voltak. Matulay Pál 1730-ban még nem volt hódmezővásárhelyi lakos.

27 Ezzel ellentétben más helyütt, a Péró-lázadás kapcsán Szeremley azt írja, hogy „Matulai" neve a hódmezővásárhelyi oldalkosári református egyház adófizetői között fordul elő, 1730-ban és 1736-ban.

28 Szerencsére, a hódmezővásárhelyi levéltár munkatársai segítségével Szeremley minden forrásának sikerült utánajárnunk, ezekből azonban csak az derül ki, hogy egy Matolai (vagy Matula) Tamás nevű, evangélikus vallású, eredetileg valóban szűcs, de a későbbiekben már inkább gazdálkodásból élő, jómódú férfi 1729-1733 között valóban élt a városban. A Szeremley által hivatkozott források azonban kizárólag mind rá vonatkoznak, Ma-