Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - KOVÁCS ELŐD: „Isten" szavunk iráni származtatásáról

az 'apa' jelentésű főnévből az 'isten' jelentésű szó kialakulását szemléltették. Ugyanis az archaikus latinban a páter 'apa' megszólítás használatos volt minden férfi istenség esetében, de önmagában, vagyis nem megszólításként használva sohase jelentett 'isten'-t. Következésképpen egy ilyen jelentésváltozásra egyedül a finn nyelvben volna példa, amely igen csekély alap egy elmélethez. Harmattá János érvelését Rédei Károly az alábbi okfejtéssel utasította el: „[...] az akríbiára valló ellenvetés nyilvánvalóan csak az archaikus latin esetében helytálló, a keresztény terminológiában a lat. páter (m. atya, ném. Vater stb.) »isten« megjelölésként általános. Pl. »quanto magis Pater vester qui in caelis est dabit bona petentibus se« (»akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik«: Vulgata: Mt 7,17); »sed qui facit voluntatem Patris mei qui in caelis est« (»csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát: uo. 7,21). Az persze valószínű, hogy a megszólításból jöhetett létre a Deus/Isten szinonimájaként a Pater/Atya megnevezés. A szemantikai párhuzamok ugyan támogatnák az ős (< is) : isten egybevetést [...]"

3 Rédei Károly példái azonban több okból is kevéssé meggyőzőek. Egyrészt azért, mert a két latin idézetben a páter csak a qui in caelis est (aki a mennyekben van) kiegészítéssel együtt jelölte az Istent. Önmagában állva a páter szó nem kapott szakrális jelentést. Másrészt azért, mert mind a két idézet Jézus Krisztus egyéni szóhasználatát példázza, amely egy teljesen más, viszonylag fejlett vallástörténeti háttéren is újításnak számított. A harmadik ok, amely Rédei példáival kapcsolatban kételyt ébreszt, hogy azok nem magyarázzák a magyar szó esetében a kicsinyítő képző alkalmazását. Továbbra sincspélda arra, hogy egy 'atyácska' jelentésű szó vált volna 'Isten' jelentésű szóvá. Itt még meg kell említeni, hogy egy nyelvi változás lehetőségét általában három példával szokás bizonyítani. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára így is tesz, amikor egy finn nyelvjárási, egy görög és egy latin nyelvű példát hoz fel az 'apa' —> 'isten' jelentésváltozásra. Ugyanezen szótár fent említett, korszerűbb, de rövidebb változata a görög adatokat már nem említi, Harmattá János sem reagált azokra. Azonban nem csak jelentéstani kifogás létezik az etimológiai szótáraink által képviselt származtatással szemben. Rédei Károly négy érvvel támasztja alá azt a véleményét, hogy Isten szavunk belső magyar eredete kétséges. Ezek egyike a szó jelentésének sajátságait magyarázza, az iráni eredeztetés szempontjából előnyösen. A többi hangtörténeti és alaktani szempont. Rédei Károly érvei a következők:

4 1. Mivel a magyar nyelvvel egyező eredetű nyelvekben az ég és az Isten szó ugyanaz, föltehető, hogy eredetileg a magyarban sem volt ez másképp. Ellenben magyarázatra szorul, hogy a későbbiekben miért különült el egymástól e két szó, illetve fogalom. E ponton Rédei tabuisztikus hiedelmekre hivatkozik. Személyes megjegyzésem, hogy e magyarázat nem ad választ az alapkérdésre. Tabuisztikus szavak ugyanis minden nyelvben léteztek, de most arra keressük a választ, hogy a magyarral rokon nyelvekben ez a „tabu" miért nem érvényesült. Miért csak a magyaroknál írta volna át a tabu az Isten szó használatát? (Rajtunk kívül csak a mordvinok használnak vélhetőleg idegen eredetű szót Isten jelölésére.) Rédei a zsidók és a perzsák vallására hivatkozva úgy véli, hogy ezek esetleg „impulzust gyakorolhattak"

5