Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

„A ses piez s'agenuille, s'est ses hom devenuz" 840-ben meghalt Jámbor Lajos, s vele az egységes birodalom koncepciója is. A személyéhez, uralkodásához köthető Karoling reneszánsz nem tudott kibontakozni, heroikus közjáték maradt csupán. Egyetlen ember, egyetlen élet nem elegendő, hogy egy új civilizációt megalapozzon. A rövid életű újjászületés túlságosan a papságra korlátozódott; a nemességet kevéssé érdekelte a kultúra, nem érezte szükségét annak; a városi lakosság (polgárság) pedig még nem volt jelentős. 843-ban a verduni szerződéssel Jámbor Lajos gyermekei három részre osztották az örökséget. Lothar örökölte a császári címet, de a birodalomnak csak a középső részét, s amikor 855-ben ő is elhunyt, három fia között osztotta fel országát. 20 év múlva a Karolingok itáliai ága kihalt, s a többi leszármazott között megindult a versengés a területért és a császári címért. A császárság és a birodalom eszméje csak mintegy száz év múlva, a szász uralkodók között éledt újjá. Ebben a száz évben a névleges központi hatalom súlytalanná vált, szerepét a Karoling-kori grófságok-őrgrófságok közül kiemelkedő helyi fejedelemségek vették át; ezek képezték később a francia és német tartományok magját. Jelentősen befolyásolták az eseményeket a külső támadások: 841-től rendszeresen betörtek Frankföldre a normannok; a Szajnán felhajózva Rouent és Párizst ostromolták, illetve az Atlanti-óceán partvidékét fosztogatták. Az Elba völgyén keresztül a keleti birodalomrészt, a későbbi Németországot fenyegették. Itáliában a Szicíliából kiinduló mórok játszották a vikingek szerepét, de a bizánciak és a Karoling utódok akciói is lehetetlenné tették itt bármiféle stabil politikai hatalom kikristályosodását. A Karoling birodalom eszmei és politikai szétesése az egyház életére is rányomta bélyegét. A 880-tól 1046-ig tartó saeculum obscurum, a sötét kor, ahogy Cesare Baronio bíboros a 16. század végén elnevezte, nemcsak a pápaság, hanem Európa történetének is mélypontja. Ebben az időszakban 48 pápa uralkodott, s közülük jó néhányan haltak meg erőszak következtében. Róma és benne a nem sokkal korábban még oly nagy tekintélynek örvendő pápai szék helyi hatalmasságok, nemesi családok hatalmi harcának célpontjává és eszközévé vált.

131 A politikai érdekeknek a vallási eszmék fölé helyezése az egyház vezetőinek erkölcseire is negatívan hatott. Ezen belül is különösen szomorú a III. Sergius pápával (904-9 lí) kezdődő és XII. Jánossal (955-963) végződő korszak, amelyet a történészek előszeretettel neveznek pornokráciának.

132 A zűrzavarból egy új rend kezdett kibontakozni. „Nehéz megkülönböztetni az okot az okozattól; de a politikai hatalom szétforgácsolódása és a helyi erők magárahagyottsága bátorított egy sor olyan politikai, törvényhozói, társadalmi-gazdasági és katonai fejleményt, amelyek együttesen kiadják azt, amit később a teoretikusok feudális rendnek kereszteltek el."

133 A feudalizmusnak egyik legalapvetőbb eleme a vazallusi rendszer, amelynek lényege, hogy két szabad személy között kölcsönös függőségi - védelmezői és támogatói - viszony jön létre. A vazallitás a commendatio késő római gyakorlatából nőtt ki, s kialakult szertartásként jelent meg a Karoling-korban. A vazallus kinyújtott karral féltérdre ereszkedett trónon ülő ura előtt, aki két kezébe vette alárendeltje kezét, s ebben a testtartásban kölcsö-