Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.

akiknek helyette kell eljárniuk a nép között, igazságtalanul vagy hanyagul hagyják, hogy a szegények elnyomástól szenvedjenek."

57 Az egyházzal kapcsolatos feladatait elsősorban azzal teljesítheti a király, hogy a megfelelő személyt nevezi ki a megfelelő egyházi posztra, és ebben „...szakadatlan figyelmet és legbölcsebb gondosságot tanúsítson. Mivel ha másképpen történne, az egyházi rendnek nem lenne méltósága, és a keresztény vallás saját maga is, sokakban megrendülve, kárát vallaná, sőt - amit nem kívánunk - felséged lelkét is veszélyeztetné."

58 Végeredményben tehát Jámbor Lajos legyen az egyháznak gondviselője és alattvalóinak védelmezője az országában, de a klérus ügyes-bajos dolgaiba minél kevesebbet avatkozzon bele. Bár ő is Krisztus helytartójaként jelenik meg, mint apja, de a megváltozott körülmények túlnőttek rajta. Lajos kötelessége az egyház ügyeivel kapcsolatban sokkal inkább a keretek biztosítása és - szükség esetén - a helyes irányba terelés volt. Milyen következményei voltak a gyakorlatban az itt bemutatott püspöki állásfoglalásnak? Mivel az ecclesia és az impérium azonosítása a communitas fidelium, vagyis az egyház és a társadalom azonosítását is jelentette, felmerülhet bennünk, hogy már nem párhuzamosan létezik egymás mellett a két hatalom, hanem az egyház a világ fölé kerekedett. A zsinati atyák számára azonban a párhuzamosság természetes volt; hiszen csak a tevékenység helyszíne (a fizikális földi létezés) volt azonos, végcéljaik minőségileg különböztek. Az ember teste és lelke egységet képez, de csak a lélek célja az ég, a test csupán eszköz lehet ennek elérésében, a maga sajátos módján. Ugyanígy alkotott egységet az impérium és az ecclesia a középkori ember számára. Az impérium feladata az égi rend megvalósítása volt a földön, az egyházé pedig a lelkeknek az ég felé vezérlése. E kettősségnek teológiai megfelelője a Krisztus két természetéről szóló tan, illetve az egyházról mint Krisztus titokzatos testéről szóló páli tanítás. Ebben az összefüggésben a társadalom végső célját spirituálisnak tartották. Gelasius pápa két hatalomról szóló gondolata eredetileg csupán spirituális ügyekben helyezte előtérbe az egyházat, konkrétan annak képviselőit: a papságot. Ám az emberi közösség ilyen azonosítása az egyházzal hosszú távon csökkenthétté a világi uralkodók hatalmát, amint ezt IV. Gergely (827-844) és I. Miklós (858-867) nyilatkozatai is mutatják,

59 s ami III. Ince idejében be is következett. Az átmenet egyik állomására jellemző példát angol területről is találunk. Hitvalló Edward (1042-1066) törvénykönyvében ezt olvassuk: „A király, aki a legfőbb király helytartója, arra rendeltetett, hogy a földi királyságot és az Úr népét és mindenek felett az ő szent egyházát tisztelje, kormányozza és az igazságtalanságoktól megvédelmezze, a gonosztevőket eltávolítsa és megsemmisítse, belőle kiűzze. Ha nem ezt teszi, nemcsak nem illik hozzá a király név, hanem... el is veszíti azt."

60 Ez a törvény ugyan nem konkretizálta, hogyan kell végrehajtani a szankciót, de ekkorra már épp elég precedens állt a püspökök rendelkezésére a korábbi századokból. „Az uralkodás és társadalom Karoling-elmélete a teokrácia, a konszenzus és a hűség keveréke volt."

61 A 9. századi frank klérus tudatában volt saját spirituális felsőbbségének, de ez nem kisebbítette az uralkodó hatalmát. Saját szerepüket abban látták, hogy