Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - PINTÉR GÁBOR: Fides et potestas II.
jai korunk páncél helyett öltönyt-nyakkendőt viselő, félelem, lelkiismeret és tisztesség nélküli hőseivé. De mindössze ennyi lenne a középkor hasznosítható tanulsága? „üt non conturbaretur ordo" Korábban már szó esett arról, hogy a Karoling birodalom kezdetén az egyház, pontosabban az egyház legfőbb képviselője, a pápa legitimálta az Arnulfingek közé tartozó Pippin hatalomátvételét. 1 Érdemes azonban feleleveníteni az ezzel kapcsolatos üzenetváltást, mert megvilágítja a hatalomról és annak valódi birtokosáról alkotott felfogást. „749. év. Burghardus würzburgi püspököt 2 és Folradus káplánt 3 elküldték Zakariás pápához 4 , terjesszenek elő kérdést a frank királyokra vonatkozóan, akik ebben az időben nem rendelkeztek királyi hatalommal, hogy rendben van-e ez vagy sem. Zakariás pápa azt üzente Pippinnek, 5 hogy helyesebb, ha a hatalom birtokosát nevezik királynak, nem pedig azt, aki királyi hatalom nélkül maradt; és hogy a rend meg ne zavartassák, apostoli hatalmánál fogva megparancsolta, hogy Pippin legyen a király." 6 Az idézett Annales-részlet több figyelemre méltó kijelentést tartalmaz. Először is jelzi a frankok elbizonytalanodását, hiszen éppen azt tapasztalták, hogy az addig biztosnak tudott elmélet (a hatalom birtokosa és gyakorlója a király) egy ideje ellentétbe került a gyakorlati valósággal (a majordomus - Pippin - kezében van a tényleges hatalom). Másodszor: egyértelműen szükségesnek tartják a legitimációt a kialakult helyzet rendezéséhez, ezért fordulnak a pápához, s nem „saját hatáskörben" oldják meg azt. A pápa ekkor még vicarius Petri, és nem Krisztus helytartója; viszont már él az a hagyomány, hogy Nyugaton ő képviseli a legfőbb világi - császári - tekintélyt, 7 s a frankok szemében a pápa testesítette meg Nyugaton a legfőbb erkölcsi auktoritást is. 8 Fontosnak tartom itt nyomatékosítani, hogy tekintélyről, és nem hatalomról van szó! Az általa adott legitimáció nem pápa volta miatt szakrális, hanem mert Isten földi képviselője a császár, akinek tekintélyben helyetteseként jár el. Ezen az alapon parancsolhatta meg Pippinnek, hogy legyen király, hiszen Frankföld a Birodalom területén feküdt. A császári tekintély szempontjából nem lényeges, hogy a Birodalom nyugati térfelén már régóta nincs tényleges hatalma a Bizáncban székelő császárnak. Az idézett szövegben ugyan apostoli auktoritására (per auctoritatem apostolicam) hivatkozik a pápa, azonban tudnunk kell, hogy a krónikát mintegy negyven évvel később írták, s több esetben a saját korának fogalmait, fordulatait használta az ismeretlen szerző a tartalmukban egyébként pontosan leírt korábbi események elbeszélésére. 9 Harmadszor pedig a non conturbaretur ordo (a rend meg ne zavartassék) kifejezés érdemel figyelmet. A latinban az ordo jelentésárnyalataiban mindig benne van a hierarchikus rangsor. Tehát nem egyszerűen a fizikális nyugalom, a közrend megőrzéséről, zavargások elkerüléséről van szó, hanem a törvényes, hierarchikus eszmén alapuló rend folyamatosságának megtartásáról. 10 Ezt jelzi az is, hogy bár 751-ben Pippint a
