Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - RAKOVSZKY ISTVÁN: Váteszköltészet — nemzeti irodalom

RAKOVSZKY ISTVÁN Váteszköltészet - nemzeti irodalom A mai magyar irodalmi közvélemény jelentős része elutasítja, időszerűtlennek és kiüresedettnek bélyegzi a nálunk oly nagy múltú „váteszi" írómagatartást és az ebből következő költői beszédmódokat. Mindazonáltal ez az elutasítás nem teljesen egységes; akadnak a „szószóló" irodalomnak tekintélyes védelmezői is. A vitákban szinte szétszálazhatatlanul fonódnak össze a poétikai, esztétikai, politikai és világnézeti motívumok. Éppen ez a többszörös motiváció jelzi, hogy a kérdés nem vesztette el időszerűségét. Az irodalmi életben Magyarországon ma is erőteljesen hat a „külső", főként politikai indíttatás, másfelől pedig az írók közéleti megnyilvánulásai ma is nagy figyelmet keltenek. A rendszerváltozás idején sok szó esett arról, hogy az irodalom már „visszavonul az irodalomba", s végleg elszakad a politikai-közéleti feladatoktól (ez, mondják, amúgy is egészségtelenül megterhelte a korábbi hosszú történelmi időszakban). Ennek ellenére számos emlékezetes esetet sorolhatunk föl, amelyek az irodalom mai átpolitizáltságát bizonyítják. (Csak néhány példa: a Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjéről folyt vita, a Kertész Imre Nobel-díja körüli polémia; az írószövetséggel kapcsolatos összecsapások; legutóbb pedig az ellentétes előjelű írói megnyilvánulások Gyurcsány Ferenc „őszödi beszéde" kapcsán.) Az irodalom és a politika kapcsolata tehát Magyarországon ma is igen szoros, mégpedig nemcsak a szélesebb értelemben vett közéletiség összefüggésében, hanem a hatalmi-politikai, sőt pártpolitikai ügyekben is. Jogos lehet persze az ellenvetés, hogy az írók politizálása még nem föltétlenül jelent politizáló irodalmat is: a szépirodalmi művekből jórészt valóban kiszorultak azok a közéleti témák és beszédmódok, amelyek korábban meghatározóak voltak a magyar irodalomban. Elgondolkozhatunk azon, hogy lehetne-e ma hitelesen olyan verseket írni, mint például a Rohanunk a forradalomba vagy az Egy mondat a zsarnokságról. A tagadó válasz mindazonáltal nem annyira bizonyos, ahogyan a közvélekedés sugallja. Egyrészt azért nem, mert az újabb irodalomban is szép számmal bukkannak föl olyan művek, amelyek magas esztétikai színvonalon dolgozzák föl a politikával, illetve a közös nemzeti ügyekkel kapcsolatos tapasztalatokat. Másrészt azért, mert a figyelmes olvasó azt is észreveheti, hogy a közéleti-közösségi kérdésektől látszólag távol álló művekben is sokszor milyen erősen érvényesül a szerző társadalmi élménye és ezzel kapcsolatos tépelődése vagy állásfoglalása. Minthogy az irodalmi művek mindig egy sajátos társadalmi erőtérben látnak napvilágot, keletkezésük és befogadásuk, így természetesen „anyaguk" és formájuk sem lehet független ettől az erőtértől. A föntebb említett „váteszi" irodalom persze nem azonos a közösségi indíttatású