Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - KOVÁCS ELŐD: „Isten" szavunk iráni származtatásáról

nok zöme a Kazár Birodalom délkeleti részén, a magyar nép pedig a nyugati határainál élt ekkoriban.

32 Következésképpen a 9. századi csatlakozás némileg valószínűtlen; ellenben egészen hihető, hogy még a korábbi vándorlás során a magyarokkal együtt egy vagy több alán néptöredék is átvonult a Kaukázus északi térségéből az Etelköz területére. Az említett mondatot tartalmazó muszlim források szövegének tanulmányozása további kutatás nélkül nem segít a pontosabb tájékozódásban. Például al-Bakri arab nyelvű munkájában a következő változatot olvashatjuk: „A [magyarok] bálványimádók."

33 Vagyis a „tűzimádók" kifejezést „bálványimádók"-ra cserélte ki. így mintha az első, Zimonyi István megfogalmazásában idézett véleményt erősítené meg, amely szerint a „tűzimádók" a „bálványimádók" teljes értékű szinonimája volt. Azonban éppen Zimonyi István a két szó arab betűs írásképének viszonylagos hasonlatossága alapján a következőt állapítja meg: „Ibn Ruszta, Abul-Fida: tűzimádók, valószínűleg az [an-nírán] az eredeti és az [awtán] 'bálványok' al-Bakri téves olvasata."

34 Érdekes, hogy Abul-Fida, aki körülbelül 250 évvel később al-Bakri szövegét „kivonatolva"

35 készítette el saját művének magyar vonatkozású részét, a kivonatolt forrással ellentétben nem bálványimádókról ír, hanem a „tűzimádók" kifejezést használja. A legteljesebb perzsa nyelvű szövegváltozatról, vagyis Gardézi 1050-1053-ban befejezett művének magyarokat érintő részéről Nyitrai István az alábbiakat írta 1997-ben: „Összefoglalóan, a források alapján biztosat csak annyit lehet mondani, hogy létezett egy korai, 903-912-t [...] megelőző időből származó tudósítás, amelynek egyik fejezete értesüléseket tartalmazott több kelet-európai népről, nevezetesen a kazárokról, a volgai bolgárokról, a burtaszokról, a magyarokról. [...] Gardizi szövegében három különböző helyről, s legalábbis két eltérő időpontból, de mindenképpen a 9. századból származó tudósítás került egymás mellé. Az összekötő kapocs feltehetően a népnév megegyezése volt [vagyis a 'magyar' népnévé]. Más nemigen lehetett, hiszen a kompilátornak láthatóan sejtelme sem volt róla, hogy különböző területekről és eltérő időpontokról van szó."

36 Róna-Tas András csak a „tűzimádók" kifejezés toposz jellegére hívta fel a figyelmet, felhasznált munkái alapján azonban nem világos számomra, hogy szerinte az első vagy a második nézet állhat-e közelebb a valósághoz: „A honfoglaló magyarság vallásáról nem sokat tudunk. Az arab forrásokban talált megjegyzést, hogy a magyarok tűzimádók voltak, inkább toposznak kell tartanunk, mint megfigyelésen alapuló tényközlésnek. Az eurázsiai steppén a világvallások, így a kereszténység (különösen annak a nesztoriánus változata), továbbá a manicheizmus, a buddhizmus és az iszlám nagy erőfeszítéseket tettek a nomád népek megtérítésére."

37 Érdemes figyelembe venni azt a körülményt, hogy a legteljesebb perzsa nyelvű változat szerzője, vagyis Gardézi Abul Kászim Firdauszi kortársa volt. Mindössze egy-két évtizeddel később fejezte be a saját könyvét, mint Firdauszi a Királyok könyvének megalkotását. Az utóbbi mű pedig a perzsa mitológia ismeretének egyik igen jelentős forrása.

38 A korabeli muszlim perzsa értelmiség egy része nemcsak ismerte a zoroasztriánus tanokat, hanem rokonszenvezett is azokkal, természetesen csak titokban. Vagyis egy perzsa nyelvű, művelt írástudó aligha tekintette a „tűzimádó" kifejezést egyenértékűnek a „ bálványimádó "-ved. i2s *7