Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Toomas Paul - Mihkel Mutt: Amiről nemlehet beszélni, arról hallgatni kell

sem vész ki. Az istenhitet természetesen nincs értelme színlelni. Ki előtt és minek? A vallásos hit nem hobbi, mint a sakkjáték vagy a horgászás, ahol mások kedvéért érdeklődést színlelhetünk. Itt a kérdések kérdéséről van szó, egy nagy fogadásról, amint azt Blaise Pascal oly szuggesztíven megírta. M. M.: Hogyan lehet Isten fogadás tárgya? Isten ennek az ellenkezője kellene, hogy legyen, sziklaszilárd létező. Különben valami olyasmi sül ki, mintha mindent egy kártyára tennénk fel. A hazárd pókerjátszma légköre. Hogy lám, ajackpot maga az Isten... T. P.: Többé-kevésbé így áll a dolog. Bár Pascal nem gondol kártyajátékra vagy sorsjegyre, hanem fogadásra, amelyben a helyes vagy téves választástól függ, hogy dúsgazdag lesz az ember, vagy koldusbotra jut. Számára azon van a hangsúly, hogy a fogadás elkerülhetetlen. Az ember akkor is választ, amikor azt gondolja, hogy kivonja magát belőle. Mint az az örökös, aki attól való félelmében, hogy a végrendelet hamis, az asztalfiókban hagyja állni. Nem hiszem, hogy Pascal szenvedélyes bizonyításmódja képes meggyőzni. Neki sincsenek biztosítékai arra nézve, hogy az Istenről való elképzelésnek valami „reális" felel meg. Az, hogy valamit reális dolognak vagy eseménynek ismerünk el, azt jelenti, hogy sikerül beemelni világképünkbe, azaz a dolgok olyan rendszerébe, ahol mindennek konkrét időbeli és térbeli helye van; vagyis össze kell passzoljon a többi dologgal, amelyeket a keret szabályainak megfelelően reálisaknak tekintünk. Az egy Isten esetében ez nem lehetséges. M. M.: Én nem soroltam a dolgok világába a reálist. T. P.: Teljesen egyetértek ezzel - csak az istenek tartoznak a dolgok világába. Isten azonban metasíkon helyezkedik el. Képletesen - Isten nem fér bele a világképünkbe, nekünk kell megpróbálnunk, hogy beleférjünk az övébe. Amint Carnap mondja, a reális létezés tudományos értelemben nem más, mint a rendszer elemei közé tartozni; következésképpen magát ezt a fogalmat nem lehet jelentőségteljesen beépíteni a rendszerbe. M. M.: Elnézést, de ez a beillesztési próbálkozás logikusan véve része a világképemnek, mégsem fér bele. A beleférés nem helyes fogalom. Nincs közös mérték, inkább... T. P.: Lehetséges. Ez esetben Wittgenstein szavaival felelnék: A világ jelentésének a világon kívül kell lennie. A világon minden úgy van, ahogyan van, úgy funkcionál, ahogyan funkcionál; nincs benne érték, s ha lenne, értéktelen lenne. Ha lenne benne olyan érték, amelynek értéke van, annak minden történésen kívül kellene leledzenie. M. M.: Játszik a szavakkal az öreg Wittgenstein. Ugyanazt a fogalmat különböző értelemben használja, mert ez hatásos (érték és érték). Az, hogy valaminek történnie kell, csupán az ember elképzelése, elesettségének kifejezése. S az ugyancsak, hogy lennie kell jelentésnek. Semminek se kell lennie, de valami azért mégis van. A kellés a mi képzeletünkben van... T. P.: Nos, itt át kellene térnünk az angolra. Ok vég nélkül vitatkoznak a the meaning of meaning-ről. A teológia nem tud meglenni a filozófiától kölcsönzött eszköztár nélkül. Aquinói Tamás Arisztotelészt használta fel, ezt tettem én is az analitikus filozófia vezéralakjaival. Russel úgy osztályozta a filozófusokat, hogy vannak, akik azt hiszik, a világ egy tál kocsonya, mások szerint meg egy vödörnyi sörét. Egyesek úgy vélik, hogy egyetlen tény létezik, s minden dolog ennek a része, mások meg úgy tekintik a világot, mint