Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 3-4. sz.

Klasszikusokról - MEHMET KAPLAN: Yahya Kemal túlvágya

A Mohag Türküsü (Ének Mohácsról) című versében ugyancsak azonosítja magát őseivel, s így száguld szemhatártól szemhatárig: Száguldva repültünk mi Mohács téréin által, S megtelt ama nagyhírű mező lódobogással. (Bede Anna ford.) Később látni fogjuk, hogy a túlvágyat jelképező „tér" (az eredetiben szemhatár - a ford.) és „repülni" szó Yahya Kemal verseiben ismételten visszatér. S akárcsak az akindzsik, a mohácsi lovasok is fölszárnyalnak az égbe: Hősködve jutottunk magas útjára az égnek, Allah közelében fogadott angyali ének. Átérve a menny kapuján, mindünk örömére Értünk örökéletű nagyapáink közelébe. (Bede Anna ford.) A vallás és a harc - ugyanúgy, mint a történelemben - Yahya Kemal költészetében is szorosan összetartozik. Az Oguz kagán-hősének

4 ujgur változatában Oguz a meghódított országokat előbb fölséges szertartás keretében az Égnek ajánlja, majd ezután adja át fiainak: Egistennek adósságim megfizettem, országom most néktek adom. (Kakuk Zsuzsa ford.) Yahya Kemal - Ziya Gökalptól eltérően - a török történelmet a malazgirti csatától

5 számítja, de a verseiben ismétlődő motívumok tudat alatt mégis a régebbi, lovas nomád ősökhöz kapcsolják. Most nem sorolom fel az életműben megtalálható összes olyan utalást, amely könnyűlovasokra vonatkozik; de az alapérzés, amelyben úgyszólván valamennyi egyesül, az „indulás", a „széles térség uralma", a „túl a határokon", a „fölfele szárnyalás" és a „végtelen" élménye. Yahya Kemal egyik leghosszabb költeményét, a Selimnamét, (Szelim

6 könyve) úgyszólván elejétől végig ezek az élmények s az élményeket közvetítő szavak és jelképek uralják. Már az első részben ünnepélyes sorpárok hangsúlyozzák, hogy a földkerekségen föllángoló háború az ég, a hit, az örökkévaló ügye. A költemény mindvégig a mozgásra épül, s a már idézett lovasversekhez hasonlóan a földön túl végződik: zászlaja alatt lélekseregekkel száll fel a mennyekbe a hős, ahol a hozzá mérhető másik hőssel, a prófétával találkozik. Yahya Kemal úgy látja, hogy Szelim célja nem a világuralom volt, hanem az egyistenhit győzelme: azt akarta, hogy az emberek egyesüljenek a hitben, s valamennyien jussanak el az egy Isten színe elé. Az egzisztencialisták a „túl" fogalmát vizsgálva általában megmaradnak abban a világban, amelyben élnek: hiszen szerintük az ember nagyon erősen függ a világtól.