Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 13 (2007) 1-2. sz.
Figyelő - SZENTPÉTERI MÁRTON: Válságok és reformtörekvések (Viskolcz Noémi: Reformációs könyvek)
Jegyzetek 1 Viskolcz Noémi ragyogó, fogalomtörténeti szempontból is igen értékes miniszótárral szolgál e témakörben: Ketzer = eretnek, Schwärmer = rajongó, Enthusiasten = lelkesültek, Phantasten = fantáziálok, neue Propheten = új próféták, weigelianer = weigeliánusok (18). 2 A régi magyar irodalomtörténet kutatója tulajdonképpen ab ovo eszmetörténész, amennyiben kutatómunkájának tárgya, a régi magyar irodalom sokkal kiterjedtebb, mint azt első hallásra gondolni szokták tágabb értelemben vett tudományos körökben. A régi magyar irodalomtörténész ugyanis nem csupán mai értelemben vett belletrisztikai szövegtípusok és történeti műfajok értelmezésével foglalkozik. Hiszen a régi magyar irodalom a régi magyar írásbeliség és „nyomtatott kultúra" (print culture) enciklopédikus teljességét jelenti valójában, a litterae, illetve a história litteraria és fogalomtársaik szellemében, ahogy erre többek között Tarnai Andor már jó ideje felhívta a figyelmet. Az irodalom kora újkori értelemben „az emberiség hátrahagyott írott hagyományának teljes akkumulációja", utal Tárnáihoz hasonlóan a jelenségre Kelley, Donald: The Descent of Ideas. The History of Intellectual History. Aldershot, 2002. 6. o. Lásd még Marino, Adrian: The Biography of „The Idea of Literature" from Antiquity to the Baroque. Ford. Virgil Stanciu - Charles M. Carlton. Albany, 1996. 84-200. o. 3 Kelley 2002, 3. o. 4 A nemzetközi szakirodalomban - főként Edoardo Tortarolo, Anthony McKenna, Winfried Schröder, Gianni Paganini vagy Silvia Berti műveiben - a „klandesztinus" jelző elsősorban a tiltott teológiai és filozófiai témákkal - jelesül az ateizmussal - foglalkozó szerzők titkos terjesztésű vagy anonim megjelenésű munkáinak szöveguniverzumát jelöli, tulajdonképpen afféle „kora újkori szamizdatról" (Horváth Iván) van itt szó. Harold Love „írott publikáció" terminusa ebben a világban főként olyan nyomtatásra előkészített szövegekre utal, amelyeket azonban mégis inkább kéziratos másolatokban terjesztettek szerzőik, tekintettel arra a tényre, hogy a szövegek páratlanul heterodox tartalma súlyos veszélyt jelentett rájuk. Vö. Love, Harold: Scribal Publication in Seventeenth-Century England. Oxford, 1993. 5 Klaniczay Tibor: A múlt nagy korszakai. Budapest, 1973. 226-282. o. 6 Klaniczay Tibor: La crisi dei Rinascimento e il manierismo. Roma, 1973. 7 Az elmélet magját lásd Häuser Arnold: A reneszánsz válsága. In uő: A modern művészet és irodalom eredete. A manierizmus fejlődése a reneszánsz válsága óta. Budapest, 1980. 16-23. o. 8 Uo. 16. o. 9 A „társadalomtudósok és történészek egy része nem szívesen használja a »válság« szerintük túlzottan emocionális, a tényeket dramatizáló fogalmát. Inkább az adott rendszer átalakulásáról, átmeneti korszakáról szólnak, amikor is egy korábban adott struktúrából s működési mechanizmusból - egy köztes, többé-kevésbé strukturálatlan állapoton keresztül, amelyet többen »liminalitas« állapotának vagy határhelyzetnek neveznek - átmegy egy másik struktúrába és működési mechanizmusba." Hankiss Elemér: Az ezerarcú én. Emberlét a fogyasztói civilizációban. Budapest, 2005. 317. o. 10 Az „Én megingott, eloszló, kétessé vált azonosságtudatának" koncepciója kifejezetten érdekesen rímel a most oly divatos posztszubjektum-elméletekre, azzal együtt, hogy míg a Hauser-féle manierizmus „hullámzó-változó Énje" tragikus válságtünetként jelent meg az olvasó számára, addig a posztmodern elméletekben az irónia uralja ezt a beszédmódot. Wallmann modellje természetesen a tragikus narratívához kapcsolódik, miként, úgy vélem, Viskolcz Noémié is. 11 A vitában különféle kontribúciójukkal részt vettek többek között: Láng Benedek, Dobolán Katalin, Szabados Imre, Balogh Endre, Barta András, Pálfi Norbert, Benits Péter, Szőke Katalin, Heleszta Éva, Hegedűs Béla, Horváth Iván, Zemplényi Ferenc, Fehér Márta, Szitár Katalin, Szőnyi György Endre, Orlovszky Géza, Szigeti Csaba, Tóth Tünde, Déri Balázs. Magam is azok közé tartozom, akik sokat tanultak ezekből a vitákból, így például doktori értekezésem témába vágó megfontolásait egyértelműen e vitasorozat szüleményének is látom. Olyan szellemi fejleménynek, amely a szakdolgozatomban ifjonti hévvel kifundált - Häuser Arnold manierista válságnarratívájának posztmodern aktualizálását célul kitűző - elméletkezdeménynél higgadtabb és komolyabb, történeti értelemben pedig megalapozottabb teóriák kidolgozására késztetett. 12 Popkin, Richard H.: The History of Scepticism from Savonarola to Bayle. Oxford, [1960] 2003. Uő: The Third Force in Seventeenth-century Thought. Scepticism, Science and Millenarianism. In: The Third Force in Seventeenth-century Thought. Leiden - New York - Kobenhavn - Köln, 1992. 90-91. o. Martin Mulsow:
