Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 12 (2006) 3-4. sz.

Seminarium Ecclesiae - SZARKA MIKLÓS: Lelkészházasságok válsága és gondozása

lóperes keresetet benyújtó fél lényegében egy kemény ultimátumot közöl annak érdekében, hogy lépni kényszerítse a másikat: vagy megváltozol, illetve valamit megváltoztatsz, vagy... Summa summárum: neked kell lépned, neked kell döntened. A terapeuta figyelme ilyenkor arra irányul, hogy az érzelmileg felizzott légkör mögött érzékelje a valódi okot, az úgynevezett fókuszt, ami miatt a feszültség ennyire megnövekedett. Az ok gyakran közel sem olyan súlyos, mint a pillanatnyi izgalom alapján gondolnánk. Ennek a válsághelyzetnek az idézetszerű megfogalmazása sajátos patthelyzetet tükröz: „Adám" vagy „Eva" valóban beadta a válóperes keresetet, de a másik fél erkölcsi fölényéről, hűségéről bizonyságot téve kijelenti: „Én nem akarok válni." íme, ismét a jellegzetes értékközlő attitűd, a teológus attitűdje. Ez súlyos, de nem feltétlenül életveszélyes patthelyzet - viszont visszafordíthatatlanná is válhat. Lelkészházaspároknál nem egyszer tapasztalnom kellett ezt a patthelyzetet. Ugyanakkor e lényegileg veszélyes kapcsolati holtpontok jelentőségét nem szabad alábecsülni, már csak azért sem, mert a lelkészházasságok sajátos helyzetében könnyebben válhatnak végzetessé. Milyen sajátosságokra gondolok? A lelkészházasságokban gyakoribb azoknak a nehézségeknek az elhallgatása, „szőnyeg alá söprése", amelyek a kellő időben még kezelhetőek lennének. A nagyon intenzív egyházi szervezőmunka és kommunikáció esetenként azzal jár, hogy a házasságon belüli kapcsolat elszürkül, rutinszerűvé lesz. A lelkészházaspár hosszú időn keresztül elhiteti önmagával, hogy nemcsak kell, de lehetséges is a mintaházaspár szerepét eljátszania. A válság folyamatában azután, önigazolásképpen, Istenre hivatkoznak - egymás ellenében -, egy hamis, önkényes istenképpel a háttérben. Bár e tanulmány kereteit nem tágíthatjuk azon teológiai, etikai kérdés tisztázásával, hogy mit tanít a Szentírás a válásról, de Mk 10,1-1 l-re ismét utalnunk kell. A farizeusok a mózesi elbocsátó levelek kapcsán vitát kezdeményeznek Jézussal. Amilyen provokatív a kérdésfölvetés, olyan radikálisan hivatkozik Jézus a teremtő Isten eredeti szándékára: Amit Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Ugyanakkor elvi-teológiai síkon megválaszolhatatlan kérdés, hogy minden házasságot Isten szerkesztett-e egybe, vagy pedig vannak házasságok, amelyeket valóban Isten szerkesztett egybe. Isten munkáját mindig a gyümölcseiről ismerhetjük meg. Vannak házasságok, amelyek Isten egybeszerkesztő munkáját, sőt megújító munkáját is tükrözik - és ezek is válságba kerülhetnek. De az ilyen kapcsolatok a múlt gyümölcseire és Isten megújító munkájára nézve - amely munka a terápiás segítség igénybevétele közben is dinamizálódhat megújulhatnak, és nem bomlanak fel. Viszont vannak házasságok, amelyeken nem tapasztalható Isten egybeszerkesztő munkája és megújító ereje sem. Úgy tűnik, hogy Isten ezekben hagyja, hogy az emberek maguk építsék a kapcsolatot, jóllehet gondviselő munkáját kiterjeszti rájuk is. De a Lélek gyümölcsének illata ezeken a kapcsolatokon nem érzékelhető. Ugyanakkor ezek a házasságok is válhatnak évek után Isten egybeszerkesztő munkájának terévé: amikor válságba kerülnek, akkor egybeszerkesztheti őket. De azok a házasságok, amelyeken Isten egybeszerkesztő munkája még válságok kapcsán sem tapasztalható, nem menthetők meg. A múlt indulatai, sérelmei, ezen indulatoknak a jelenben érzékelhető kitörései, a kapcsolat leépülése, a felek válási szándéka világossá teszi a lelkigondozó számára: itt az egyén megmentésén kell dolgoznia, és nem a házaspárkapcsolat mindenáron való megtartásán. Ilyenkor a terape-